Bemelegítés

Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne.(6.)

Nálunk falun a férfi otthonkát bemelegítőnek hívták, ami persze totál helytelen, de annyi minden az, hogy ez már nem szúr sem szemet, sem fület senkinek. Na most ebből a bemelegítőből vontam le az elmés következtetést, hogy az edzésre felkészítő folyamat a bemelegítés, ami nyelvtanilag már sokkal helyesebb, sportszakilag nem, de falun semmi sem életidegen. Mivel én magam ritkán edzek (az utolsó próbálkozásom erőnléti edzés ügyben majdnem halállal végződött, nem láttam és szédültem percekig…), akiket sikerült erről megkérdeznem azt mondták, hogy a komoly edzéshez komoly melegítés kell, hogy nehogy komoly sérülés legyen a történet vége. Komolyan, mennyiszer használtam azt, hogy komolyan, nagyon komoly vagyok. Te is legyél az! Mert az a nagy helyzet, hogy dönteni Krisztus mellett, megtérni, megvilágosodni, elfogadni Őt az csak a könnyed bemelegítés. Könnyezni múltunk felett, megbánni, dönteni, elindulni, követni, nagyon fontos dolog. Ha kimarad, ha nincsen, akkor belesérülünk, sőt belehalunk a keresztyénségbe. Aki nem fogadta be ténylegesen Krisztust, csak vallásos megszokásai vannak, az becsapja magát és belesérül. Aki elfogadta Őt, az pedig nem állhat meg itt, mert ez csak a melegítés ahhoz, hogy minden napunkat, életünk minden pillanatát és területét az Ő uralma alá rendeljük. Kell a melegítés, de az edzés csak azután jön, ráadásul az egész melegítés az edzésre készít fel. Nap, mint nap engedelmeskedni Krisztusnak, életünk legapróbb dolgaiban is engedni neki, ez maga a keresztyénség!

Korábbi áhítatok