„A kapuőrök közül kerültek ki azok, akikre az istentiszteleti fölszereléseket bízták. Ezeket megszámolva kellett bevinniük és megszámolva kellett kihozniuk. Közülük kerültek ki azok is, akik számon tartották a fölszerelést, a szentély egész fölszerelését: a finomlisztet, a bort, az olajat, a tömjént és a balzsamokat is” (28-29.)
A jó barátság alapja a pontos elszámolás, tartja a sokak által ismert mondás. Persze rögtön adja magát a kérdés, hogy van-e rossz barátság? Mert ugye ezt feltételeznénk a pontatlan elszámolásokkal terhelt baráti kapcsolatok minőségét illetően. De ne vitassuk el a mondás igazságát: Fontos, hogy az ember tisztába legyen azzal, hogy kinek mivel tartozik, mennyivel tartozik, mit és hogyan is kell visszaadnia. Nálam az apró nem nagyon szokott számítani, s amikor egy kedves barátom elkezdett nekem valamit kiaprózni, akkor mondtam neki, hogy hagyja nyugodtan, nem kell visszaadnia. Ekkor idézte a mondást, s rögtön hozzá is tette: Hadd döntsem el én, hogy mikortól tartozom neked! Meghajoltam bölcsessége előtt, mert ráébresztett, hogy a jó barátság arról is szól, hogy nem adósság, vagy másfajta kölcsönös függés tart minket össze, hanem a baráti szeretet. Ezért kell pontosan elszámolni, hogy maradhassunk meg egymás számára annak, amik igazán lenni szeretnénk. A pontos elszámolás nemcsak a baráti kapcsolatainknak lehet mérőfoka, hanem nagy segítség lehet az Istennel való kapcsolatunkban is. Érdemes számon tartani, hogy mit engedett már el nekünk az Isten, mit ajándékozott nekünk, mi tudtunk-e, akartunk-e neki bármit is adni?! Érdemes és fontos mindig mindent számon tartani, mert így derülhet ki Isten jósága és nagysága, hozzánk való kegyelme, amely mindig többet ad, mintsem érdemelnénk!
