„Akkor ezt mondta Adóníbezek: Hetven király szedegetett morzsákat asztalom alatt, akiknek én vágattam le a hüvelykujjait és a nagylábujjait; ahogyan én bántam velük, úgy fizetett meg nekem az Isten. Azután elvitték Jeruzsálembe, és ott halt meg.” (7.)
Nagyon erőltetett lenne a mai ige kapcsán, az asztalról lehulló morzsák adta apropóba kapaszkodva arról beszámolni, hogy 2016-ban Széll Tamás megnyerte a Bocuse d’Or Europe versenyt. Aki nem tudná, ez a gasztronómiai kreativitás csúcsversenye, az ízek száguldó cirkusza, amit akkor a magyar csapat és séf nyert meg. Persze lehet, hogy nem is annyira nagy szám ez: profi séf, jó alapanyag, szupercsapat, rengeteg gyakorlás. Megy ez. Meg amúgy is, mindenki azt kapja, amit érdemel, márpedig ez a csapat, ez az ország, a magyar alapanyag ennyit minimum érdemel. Még többet is. Azt hiszem, ez az, amit mindenkinek észben kell tartani: az ember azt kapja, amit érdemel. Nemcsak a magyar gasztronómia, hanem akár még az ókori királyok is. Meg én is, meg te is, meg mindenki. Isten rendje így működik, hiszen így találta ki ennek a világnak a dolgait. Amit megteszel a másikkal, azt alkalmasnak ítéled az emberekkel való bánásmódra, így akár vissza is kaphatod. Nem árt azt sem észben tartani, hogy ezen csakis és kizárólag a kegyelem segíthet. A világnak ezt az automatikus rendjét egyedül Isten hatalma képes megtörni. Rajta kívül pedig marad ez az automatizmus. Aki másoknak árt, ne csodálkozzon, ha neki is ártanak. Aki gyűlöl, azt gyűlölni fogják. Sokszor úgy fizetnek nekünk, ahogyan mi másoknak. Persze fordítva is igaz, ha kedves vagy, kedvességet kapsz, ha szeretsz, akkor szeretnek. Ha mégsem, akkor a rendszer kezdődik elölről. Mindenki azt kapja, amit érdemel. Neked jöhet a kegyelem, neki pedig a szokásos! 🙂
