„Azt vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak és engedetlenek, és minden jó cselekedetre teljesen alkalmatlanok.” (16.)
A zsidó kisgyerek katolikus gimnáziumban tanul. Az egyik órán a tanár azt mondja, hogy kap 1000 forintot, aki megmondja, hogy ki volt a legnagyobb ember a világon. Az egyik gyerek:
– Szerintem Leonardo da Vinci.
– Jó, jó, de én nem rá gondoltam.
A másik gyerek:
– Talán Einstein?
– Még jobb, de még mindig nem rá gondoltam.
Erre a zsidó kisgyerek:
– Jézus Krisztus.
– Úgy van kisfiam, itt az 1000 forint. De én úgy tudom, hogy te zsidó származású vagy. Neked nem inkább Mózest kellett volna mondanod?
– De igen, viszont Mózes az Mózes, az üzlet meg üzlet.
Az, hogy mit mondunk, s valójában mit hiszünk, általában nem szokott összepasszolni, mert az üzlet az üzlet! Ha megkérdeznek, akkor azt mondjuk, amit általában megéri mondani, egyszerűen ez a mindenkinek tetszeni akaró ember mentalitása. Egyedüli az Isten az, akit nem lehet megtéveszteni, hiszen tudja, hogy mit érzünk és mit is gondolunk, a szavaink mellet vagy éppen azoknak ellenére. Vallhatjuk Őt Úrnak, Mindenhatónak, s ki tudja még minek, a lényeg nem a szavainkon, hanem a tetteinken van. Isten nem annyi amit és amennyit beszélünk Róla, hanem amennyit teszünk érte. Akkor, amikor az ember képes félretenni az „üzlet az üzlet” mentalitást, akkor szépen lassan a tettei és a szavai kezdenek összeérni. Akkor pedig kiderülhet mindenkinek önmaga számára, hogyan is áll az Istennel. S talán végre a szavaink és a tetteink is összhangba kerülnek egymással és velünk is.
