„Intő jel és csoda gyanánt lesznek azok rajtad és utódaidon mindenkor.” (46.)
Mára már kiveszett szép magyar anyanyelvünkből a minőségi átkozódásnak a fogalma. Pedig, történelmi és irodalmi bizonyítékaink vannak arra, hogy egy jó kis átkozódás képes volt oldani a stresszt, némi igazságot szolgáltatni a sértett félnek, s jelentősen csökkenteni a későbbi agressziónak a lehetőségét. A nagy klasszikus A koppányi aga testamentuma című zseniális Zsurzs Évafilmben van, amikor a Bessenyei Ferenc alakította kapitány udvarolni készülődik Tolnai Klárihoz, de vitézeinek azt hazudja, hogy vásárba megy. Azok meg mennének a párbajra, de a kapitány olyan hosszan fürdőzik, hogy majdnem elkésnek. Ekkor hangzik el a híres: „Ó hogy a kaporszakállú öregisten sistergős mennyköve csapna bele!” mondat, örök emléket állítva ezzel szép magyar nyelvünk kiaknázhatatlan lehetőségeinek. Mára már lehet ismeretlenül csengenek ezek a szavak, de a mai köznyelvnek is megvannak az ehhez hasonló szösszenetei. Csak párat adunk közre a teljesség igénye nélkül. A könnyűbúvárok tisztítsák meg a szélvédődet! Hogy nőne körülötted a meteor árnyéka! A kannibálok mondják rád, hogy jó ember voltál! Bárcsak farfekvéses sünt szülnél! Rohadjon meg az összes befőtted! Ez utóbbinak van még egy durvább, generációkat átívelő verziója: Rohadjon meg a nagymamád összes befőttje! Azt majd eldöntheti ki-ki magának, hogy mennyire vicces vagy éppen nem vicces egy ilyen átkozódás gyűjtemény, de azt talán már érezzük, hogy van amivel nem lehet viccelni. Az átkozódás lehet vicces, de az átok az mindig komoly dolog. Isten nem szokott átkozódni, de mondott már átkot, nagyon komoly következményekkel. Igaz, Isten nem átkoz meg senkit, de elmondja, hogy mi az a magatartás, aminek a következménye csak az átok lehet. Így lesz az átok és az áldás egymás mellett létező valóság, az egyik ad a másiknak értelmet. Lehetsz áldott és lehetsz átkozott. Mindkettő intő jel és csoda az életedben, s te döntöd el, hogy melyiket választod!