„Ezután letelepedett Izráel az emóriak földjén.” (31.)
Mielőtt megijedsz, hogy biztosan migráns vagy hajléktalan topic következik, hadd nyugtassalak meg: nem az jön. Persze akár jöhetne is, hiszen napjaink népszerű vagy népszerűtlen témái ezek, rengeteg csúsztatással, rengeteg álhírrel, na és persze rengeteg őszinte másokért aggódó felszólalással. Nem mintha nem lennének ezek a témák fontosak, de kivételesen hagyjuk meg ezt azoknak, akiknek van ereje és ideje vitatkozni valami olyasmin, amin a beszéd biztosan nem segít. Az említett témák kapcsán is felmerülhet a kérdés, hogy mi az ami állandó és végleges az életünkben és mi az, ami átmeneti? Mert ami átmeneti, ott jogosan gondolhatjuk, hogy minden tettünknek vagy minket segítő intézkedésnek azt kell siettetni, hogy az átmeneti állapot minél hamarabb megoldódjon. Amikor Isten egy cél felé vezet minket, akkor fontos azt látnunk, hogy néha meg kell állni, néha ki kell várni, néha meg kell elégedni egy-egy részmegoldással, de csak addig, míg újra neki nem kell indulni a nagy cél felé. Izrael életében az ígéret földje az a cél, ami a végső letelepdésnek, a nagy célbaérésnek a helyszíne, de azt is el tudják fogadni, amikor Isten egy-egy ország legyőzésével ideiglenes és átmeneti otthont és szállást ad nekik, egészen addig, míg tovább nem kell indulniuk. Azt hiszem, minden ilyen kis részletelepedés, azt segíti elő, hogy a nép elhiggye magáról és Istenről, hogy megy ez nekik. Ami nem ment az ígéret földjének kikémlelése után, az most megy, Isten segítségével átmeneti otthonra lelnek. Néha ez is kell és a nagy célt magunk előtt látva néha ezt is be kell, hogy vállaljuk.
