„Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert. És nyomban megszólalt a kakas.” (74.)
Amikor Péter átkozódik, akkor szinte biztos, hogy az átkozódás tárgya maga Jézus Krisztus. A folyamatos szembesítés okozta rettegés Péterből ezt hozza elő, hogy a sor végén már nemcsak tagad, hanem nyomatékosítja azt, hogy nincs Jézushoz köze. Magyarul nemcsak azt mondja, hogy nem ismerem, hanem ahogyan mondja az biztosítja a hallgatóságot, hogy csakugyan nincs Jézushoz köze. Ha ismerné, nem bántaná, nem átkozná meg, nem állna be a csúfolódók sorába. Most engedjük el azt az egészen aprócska tényt, hogy Péter torkának nem három hegyi troll szorít oda egy mithril-szakító lándzsát, hanem gyerekek meg szolgák között szorítja sarokba a kérdés. Péter tagad, nemcsak Jézust, hanem a vele való kapcsolatot és így szépen-lassan önmagát is. Először letagadja, hogy vele volt, aztán letagadja, hogy közülük való, aztán letagadja, hogy ő is onnan jött. Lépésről-lépésre számolja fel a saját maga identitását, mert egy tanítvány, ha letagadja Mesterét, akkor a létezése lényegét tagadja le. Utána sem a közösség, sem a származás, sem a saját identitás már nem lesz olyan, mint amilyen előtte volt. Az, hogy kakas megszólal, valójában arra figyelmezteti Pétert és minden tanítványt, hogy Jézus megmondta előre, hogy ez fog történni, és azt is megmondta előre, hogy Ő ettől függetlenül végig megy a neki szánt úton. Péter tagadhat, Jézus nem tagadja meg azt, amire az Atya elhívta Őt. Nem átkozódik, hanem áld, még a kereszten is közbenjár az őt átkozókért, hiszen Őt nem a mi tagadásunk és átkozódásunk juttatta a keresztre, hanem a mindent és mindenkit megváltoztatni és megmenteni akaró szeretet!