„mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.” (10.)
Akkor, amikor Isten nélkül élem az életem, akkor nincsenek nagy belső feszültségek és vívódások, elég egyszerű minden. Néha választhatok a dolgok között, néha csak viselem a tetteim következményeit, viszonylag egyszerű képletek alapján működik minden. Vagy szomorkodom, vagy örvendezem, vagy gazdag vagyok, vagy szegény, vagy az enyém minden, vagy tényleg nincsen semmim. Ha van is belső feszültségem, akkor az ezeknek az élethelyzeteknek a váltakozásából, esetleg kiszámíthatatlanságából adódik. Aztán egyszer csak megjelenik az életemben Isten, felfogom és megértem, hogy Krisztusban mit tett értem, aztán a felfogáson túl Lelke mindent átjár bennem, s én nem tudok úgy élni tovább, mintha Ő nem lenne létező valóság az én életemben is. Ekkor kezdődnek azok a belső feszültségek, amikről itt az apostol ír. Hiszen Isten világrendjében, vagy a mennyeknek országában egészen más szabályok és lehetőségek vonatkoznak ránk. Az élet nem pusztán vagy-vagy, egy síkon zajló, egyértelmű rendszer csupán, hanem mindennek van egy mennyei értelme és jelentősége. Ami itt gyengeség, az máshol, másoknak hihetetlen erő lehet. Ami itt könnyeket fakaszt, az máshol átfordulhat majd a legnagyobb örömbe. A nincstelenség lehet a legnagyobb gazdagság. Nálamnál sokkal szebben és pontosabban ezt egyszer valaki így mondta el:
„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.” (Máté 5:3-11)
