„Azután ezt mondta neki Illés: Maradj itt, mert az ÚR a Jordánhoz küldött engem. Ő így felelt: Az élő Úrra és az életemre mondom, hogy nem hagylak el! Így hát együtt, ketten mentek tovább.” (6.)
„Hihetetlen, szinte fel sem fogom. Minden mérkőzésre úgy mentem fel, hogy arra gondoltam: otthon van a feleségem, a két gyönyörű gyermekem és négy éve hagyom ott őket folyamatos edzőtáborozás miatt és az nem lehet, hogy én ne menjek itt végig, minden mérkőzésre úgy mentem fel, hogy láttam az arcukat, csak értük küzdöttem. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült” Ezt mondta Lőrincz Tamás, a mi kötöttfogású 77 kilós aranyérmes olimpiai bajnokunk, amikor megnyerte az elődöntőt és bekerült a fináléba. Érdemes alaposan megrágni és ízlelgetni mindazt, amit mondott, mert valójában a sikernek és a győzelemnek a titkát osztotta meg velünk. Ami nem az aranyéremre vágyás, nem a hozzájáró milliók, nem a szakmai megbecsülés, hanem az-az ár, amit nap, mint nap meg kellett fizetni azért, hogy eljusson addig, ameddig ő eljutott. Nemcsak neki kellett ezt megfizetni, hanem mindenkinek a környezetében. Az ő története is bizonyítja, hogy az állhatatosság, a kitartás, az odaszánás megtermi mindig a gyümölcsét. Ha ez pedig társul azzal a belső motivációval, hogy minden lemondás, minden ár, amit megfizettünk az nem lehet hiába, akkor jó esélyünk van a végső győzelemre. Mindegy, hogy olimpikon, mindegy, hogy próféta tanítvány, mindegy, hogy te vagy én, a kitartás a kulcs. Amelyik nem hátrál meg, amelyik nem lebeszélhető, amelyik nem alkudozik, hanem kitart, mert ki kell, hogy tartson. Mert látja maga előtt mindazt, amiről lemondott, amit befektetett, akikért ezt csinálja. Lőrincz Tamás aranyat nyert, Elizeus látta Illés felemeltetését és kétszeres erőt kapott, szerintem nekünk is jók az esélyeink…
