„Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét.” (16.)
Pont egy hét és itt a Szenteste, jön a karácsony, már csak ízlés meg neveltetés dolga, hogy kinek mi üvölt a rádióból. Van, akinek a „lasztkriszmasz”, vagy „akisjézusaranyalma”, a fa bekészítve, a dió ledarálva, a kocsi csurig tankolva, mert kit tudja még mi lesz. Majdnem minden ajándék a helyén, még a futárt várjuk, de jön majd az is, hozza a legót, a könyvet, az almáscuccokat, meg az aktuális kisállatokat. Kutyus, cica no és az extrém szekció, kígyó és béka. Nem is tudtam, hogy lehet nyílméregbékát is ajándékozni, mert ez az amúgy vadállapotban halálosan mérgező, kis 1,5 cm béka, domesztikált környezetben nem is mérgező. No, aki herceget szeretne karácsonyra, azért ne csókolgassa, biztos, ami ziher (csakhogy a Tarantino rajongóknak is legyen egy szép ünnepe). Azért is fontos most nekünk a nyílméreg béka, mert jó példája annak, amikor valaki nem rejtőzködni akar, hanem kitűnni. Nem beolvad, nem elterel, hanem a lehető legrikítóbb színnel igyekszik mindenkinek jelezni, hogy őt nem esszük, nem szagoljuk, nem nyalogatjuk. Akármilyen kicsik is, de már messziről jelzik, hogy mire lehet velük kapcsolatban számítani. Advent egyik legnagyobb önbecsapása, hogy elfelejtjük, Jézus nem ilyen. Tetszett az Istennek, hogy Jézus Krisztusban Ő úgy jöjjön el erre a világra, hogy belesimul a környezetébe, semmi nem olyan, mint várnánk. Persze vannak jelek, csodák, de nem rikító, nem hangos, pontosan azért, hogy az ember hite kibontakozhasson. Egy síró csecsemő, egy menekülő kisfiú, egy elvesztett tini, majd a József fia, a „tudjuk ki” aztán egy nagy próféta. De Ő nem ez, hanem Ő Isten, teljes értékűleg és teljes értelműleg és ezzel az erővel cselekszik. Ez az erő jelenik meg a naini fiú feltámasztásában, vagy a gyógyításokban, hogy el ne felejtsük: Ő az-az Isten, aki ezt mondja magáról „én vagyok az Isten, nincsen más, Isten én vagyok, nincs hozzám hasonló!” Ézs 46:9
