„Dávid ugyanis ezt gondolta: Az én fiam, Salamon még tapasztalatlan ifjú, az Úrnak pedig olyan házat kell építeni, hogy hírneve és ékessége mindent fölülmúljon az egész földön. Ezért én mindent megszerzek neki. Meg is szerzett Dávid mindent bőven még halála előtt.” (5.)
Az „Apák és lányaik” című filmet régóta meg akartam nézni, mert a kislányom, aki már nagy, felvetette, hogy ez olyan igazi „apáslányos” film. Miközben erre készültem, elgondolkodtam, hogy mi az a film, amit az apák a fiaikkal nézhetnek meg. Persze vannak fiús, háborús, nagyon kemény filmek, amik szólnak férfiasságról, helytállásról, sokféle férfi erényről, de mi az, amit azért nézünk meg, hogy az apák és fiak kapcsolatát valahogy helyre pakoljuk?! Én mostanában A Bíró című filmet szoktam ajánlani, amiben az apák és fiak egymásra hatását és kapcsolatrendszerét csodálhatjuk meg. Milyen az, amikor a fiak előlépnek, és segítenek az apáknak. Azoknak, vagy annak, aki sokáig segített a fiának, aki emelte, támogatta, s egyszer majd viszont támogatását kéri. Azt hiszem, büszkének kell lennünk oda-vissza egymásra. Apák a fiakra és fiak az apákra. Mert a világnak ez a rendje, az Istentől rendelt működési lehetősége, ahol az apák mindent megtesznek a fiakért, ezzel nevelve őket arra, hogy ez a rend generációról-generációra száll. Dávid nem építhet templomot, mert Isten így rendelte, de mindent megtehet azért, hogy a fia Salamon méltóképpen befejezhesse azt, amit ő elkezdett. Dávid megy és cselekszik, mindent megtesz, előkészít, tárgyal, törvénykezik, csak azért, hogy minden méltóképpen történjen. Ez pedig nemcsak az Isten házának az ékességéről szól, hanem arról a templomról, amiben apák és fiak egymásnak és egymásért élnek és tesznek, kiábrázolva ezzel Istennek mérhetetlen és tékozló szeretetét.
