„Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (17.)
Aki a cím alapján már rágyorsult a Bakunyin féle munkásmozgalmi ideológia népszerűsítésre, azt ki kell ábrándítsam, csak egy kis Monty Python következik, némi evangéliumi aláfestéssel. Tűnjön komolynak a dolog, az arányokat megfordítva evangélium következik, pythonos hangulati elemekkel fűszerezve. Amikor Artúr király beszédbe elegyedik az öregasszonnyal… pardon, öregemberrel, illetve nem is öreg, hiszen még nincs harminchét éves… szóval azon megy a vita, hogy nincsen nekik királyuk, akkor hangzik el a híres meghatározás, ami újra írja a hivatalos államformákról alkotott elképzeléseinket. „Mondtam már, anarcho-szindikalista közösség vagyunk, és hetenként mindig más gyakorolja a végrehajtó hatalmat.” Hosszú lenne az egész párbeszédet ideidézni, legyen elég annyi, hogy a királyra nem is szavaznak. A királyt felkenik, vagy egy „kis nőcske a vízirevüből” vagy esetleg egy próféta Galileából. A királynak nem országa van, hanem királysága, s így nem pusztán országának vannak lakói, hanem a királyságának vannak alattvalói. Egészen másfajta viszonyt feltételez a királyság, mint az ország vagy az anarcho-szindikalista közösség. Mert az, amit Keresztelő János meghirdet, s amit Jézus Krisztus szó szerint ebből az üzenetből tovább ad, az egy merőben más államforma és viszonyrendszer, mint amit eddig ismertünk. A mennyeknek nem országa van, hanem királysága. Akkor is, ha Keresztelőt lefejezik, akkor is, ha a köveknek kell kiáltaniuk, de elközelített a mennyek királysága. Ahol van nekünk Istentől rendelt királyunk, s mi valamennyien lehetünk e királyságban egyszerű alattvalók, akik hódolatukkal és szeretetükkel borulnak le a Király előtt. Nem szavaztunk, nem gyakorlunk végrehajtó hatalmat, hanem hódolattal borulunk le a király előtt. Ilyen egyszerű a keresztyénség!
