„Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel
szilárdan álltok a hitben.” (24.)
Próbáltam valami vicceset keresni ehhez a témához, de a sok „királyos”, meg „uralkodós”
poén egyike sem elég ütős annyira, mint a mi kis valóságunk. Mert ugye mi, akik az Egyházban élünk,
dolgozunk, vagy csak vegetálunk, egy olyan szervezeti struktúrában próbálunk meg létezni, ami
nagyon-nagyon jól lett megálmodva és kitalálva, de a gyakorlati megvalósítás már annál gyengébbre
sikeredett. Sajnos a mi rendszereink inkább hasonlítanak egy diktatúrához vagy egy önkényuralmi
rendszerhez, ami még akkor is igaz, ha a vezetőink nem viselkednek diktátorként. Maga a rendszer
ilyen. Amit még nyakon is öntünk azzal a szósszal, hogy ugye nálunk nem demokrácia, hanem
theokrácia van, ahol az Uraknak Ura és a Királyok Királya van mindenek felett, ami általában egyenlő
azzal, hogy kuss van mindenkinek és az Istentől rendelt vezér, próféta, kis és közép, esetleg
csúcsvezető szava dönt majd el mindent. Pedig, ugye azt mondta az Úr Jézus, hogy aki „…naggyá
akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok…” (Mt20:26) aztán a legeltetéssel megbízott első apostol
azt kérte a nyomába lépőktől, hogy a nyájat ne úgy gondozzák, „…mint akik uralkodnak a rájuk
bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (1Pt 5:3). Ehhez csatlakozik Pál apostol, amikor
azt mondja magáról, hogy azért odázza a gyülekezet meglátogatását, mert nem akar uralkodni a
hitükön, hanem mint a jó pásztor, része és munkatársa akar lenni a közösség örömének. Ezt hívjuk a
mai modern nyelvben felhatalmazó vezetésnek, ennek „prófétája” volt Thomas Gordon, ezt tanítják
ma minden modern vezetői tréningen „többszázezerért” és ez az, amit mi már réges-régen
elfelejtettünk, pedig eredetileg mi taníthattuk meg erre a világot, Krisztus, Péter és Pál nyomában
járva.
