„És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mert nem tudta, mit beszél.” (33.)
Van valami kreatív azokban a „táncosénekestehetségkutatócelebmutató” műsorokban, amikkel fő időszakban a népet próbálják a doboz elé kötni. Nyilván kellenek a műsorvezetők, akik képesek három értelmes mondatot megfelelő módon összefűzni. Illetve olyan zsűrik, ítészek, megmondóemberek, akik képesek valami kis színt vinni a műsorba. Talán még emlékszünk az RTL Klub egyik ilyen magyarított őrületére az Álarcos énekesre, ami amúgy hozta az ilyenkor elvárt minőséget, igaz a jelmezek mögé bújtatott ismert emberek nem mindig voltak képesek éneklésre emlékeztetőt produkálni. A játék lényege egyszerű: furcsa jelmezekben sztárok jönnek be a színpadra és megpróbálnak énekelni, a nyomozó zsűri három tagja meg ki akarja találni ki van az álarc mögött, míg a műsorvezető élete párjával -a negyedik nyomozóval – kokettál. Egy-két istenes poén és éneklésnek nem mindig nevezhető halálhörgés után megy a nevetve nyihogás, hogy vajon ki rejtőzik az álarc alatt?! Ha megpróbáljuk az alapjelenséget egészen közel hozni a saját történetünkhöz, akkor bizony be kell lássuk, hogy néha fogalmunk sincs, hogy ki rejtőzik egy-egy álruha alatt vagy álarc mögött. Melletted él valaki évekig, egy osztályba jártok, esetleg tanít, netalán barát, de vajon megmutatja magát, vagy csak annyit enged látni magából, amennyi a lényeget még mindig elrejti? Tényleg látom, hogy milyen a másik? Vagy csak találgatok ki van az álarc mögött? Ha vigasztal, márpedig miért ne vigasztalna, hogy nem te vagy az egyetlen, aki találgat, akkor gondolj mindig Péterre, aki a megdicsőülés hegyén sátrat akart építeni Jézus Krisztusnak. Annak a Krisztusnak, aki maga a Sátor, a Szentek Szentje, akinek nem kell templom, mert Ő maga a legszentebb templom. Szóval no para, ha néha benézed, de azért tessék fejlődni és szépen lassan eljutni odáig, hogy tudd kiről, mit és miért beszélsz!
