„Lerombolták az ő jelenlétében a Baalok oltárait. A rajtuk álló tömjénező oltárokat darabokra vágatta, az Aséra-szobrokat, a faragott és öntött bálványokat összetörette, porrá zúzatta, és szétszóratta azoknak a sírjain, akik áldoztak nekik.” (4.)
Ha netalán arra vetemednél, hogy kitakarítod az életedből mindazt, ami nem odavaló, ami esetleg Istennek nem kedves, akkor íme a recept. Legalábbis az a fele, amelyik biblikus. Először kell hozzá nagy adag bátorság, mert ehhez az egészhez nem elég az, hogy másokkal végezteted el a szent ámde mégis piszkos munkát. Nem spórolhatod meg azt a fajta jelenlétet, ami akkor is kell, ha esetleg sikerül másokat is bevonnod a nagytakarításba. Itt éppen egy huszonhat éves srác dönt úgy, hogy végre rendbe vágja ezt az istenkérdést, ledönti az idegen istenek szobrát, és a hamvakat szétszórja azoknak hamvain, akik ezekben az istenekben bíztak. Feltehetően mindkét maradványhalmaz a király és embereinek a takarítási lázában keletkezett. Tudott róla, akarta, parancsba adta, s ha kellett, akkor végig jelen volt. Alapos munkát csak így lehet és így szabad végezni. Jelen kell benne lenni, ha kell, akkor az akaratunkkal, ha kell, akkor az aktív tetteinkkel, ha kell, a csendes szemlélődésünkkel, de mindenképpen jelen. Ott és akkor. Benne a közepében. Sokszor hisszük azt, hogy megúszhatjuk a dolgot úgy is, hogy kiadjuk bérbe. Egy pszichológus, egy lelkigondozó, egy-két baráti beszélgetés, pár jó kis pia, esetleg valami durvább. Ezek csak úgy önmagukban semmit sem érnek, mert mi kellünk a leginkább ahhoz, hogy végre rend legyen az életünkben. Ha mi jelen vagyunk, akkor pedig jöhet a segítség, persze csak pont annyi, amennyi éppen szükséges. Tehát a pia nem segít. Mert az pont a jelenlétet veszi el. Marad a bátorság és a jelenlét…
