„Akkor majd kiáltanak hozzám, de nem válaszolok, keresnek engem, de nem találnak meg, mert gyűlölték a tudást, és nem az Úr félelmét választották;” (28-29.)
Legyünk őszinték! De nem úgy ahogy szoktunk, hanem tényleg. Semmi kamu, semmi önszépítés és önámítás, engedjük el a „de amúgy jó ember vagyok” dumát. Ha magunkba nézünk, ha nagyon mélyre turkálunk, akkor minden egyes pofára esésünk az életben, ami Istennel kapcsolatos, az sajnos mindig megérdemelt és saját választás eredménye volt. Igen, tudom, hogy te nem, de hidd el én sem és de, mindketten is!:) Pont ez a lényeg. Amikor olvasod a Példabeszédek könyvének válogatott bölcsességeit, akkor muszáj megértened, hogy te döntöttél, te választottál akkor is, ha nem. Olyan ez, mintha kisétálnál egy aknamezőre, aminek az elején ki volt téve a tábla, hogy ne, te pedig láttad, de nem vetted komolyan, nem nézted meg jól, figyelmen kívül hagytad, éppen a telód nyomogattad. Amúgy mindegy is. A lényeg, hogy bármit mondhatsz, de azt nem, hogy a tábla nem volt kitéve. Persze ismerek olyan kriscsön tesót, aki visszament, hogy leszedje a táblát, hogy ő legyen az áldozat, Isten pedig az elkövető, de ez olyan, mint az Aladdinban a dzsini kitételei: „gusztustalan és utálom is csinálni”. Manapság úgyis divatja van az áldozattá válás színpadi produkciójának, amibe sok keresztyén ember is castingol hébe-hóba. Mert nyilván egyszerűbb, mint bevallani, hogy én rontottam el, hogy kicsinyes voltam, pénzsóvár vagy hataloméhes. Az első Ádám bűne óta tart ez a „másik a hibás” vagy a „másikat adó Isten a hibás minden nyomorúságomért” játék. Isten tisztán és világosan fogalmaz: Azért nem találtok meg, mert ezt választottátok. Hiszen minden egyes alkalommal, amikor mást választasz, akkor nem az Élő Istent választod. Emlékszel? „Senki sem szolgálhat egyszerre két Úrnak…” persze próbálkozni lehet, csak nem fog sikerülni!
