„Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (8a.)
A magyaros kollégák bizonyára örömükben sikkantanak egy egészen aprócskát, látva az újabb kazinczy-s nyelvújító énem felszínre törését, azon meg hangosan zokognak, hogy a nagy nyelvújító nevével fémjelzett törekvésemet le sem tudom helyesen írni. Csaxólok, hogy de! Bájdövéj nem a nyelvújítás itt a cél, hanem annak a kibeszélése, hogy mennyire félresikerült megint valami a mi kis emberi történeteinkben. Advent van, túl a Black Friday első nagy nekirugaszkodásán, a mindent is olcsóbban most is megtette hatását, volt itt minden. Sorbanállás, meg káromkodás, kapkodás, sietés és siettetés, valami furcsa megszállásra emlékeztető őrület, amiben az ember olyan dolgok megszerzésére törekszik, amire amúgy talán nincs is szüksége. Miközben az advent annak a felkészülésnek a szent ideje, amikor is arra emlékezünk, hogy eljött az, akire olyan régóta vártunk. Eljött Krisztus, akire igazán szükségünk van. Persze ha megkérdezzük az utca emberét, akkor azt fogja mondani, hogy az advent szó jelentése, tükrözve ennek az időszaknak a lényegét az, hogy várakozás. Mert ugye, ha vársz, akkor készülsz, pakolsz, vásárolsz, tipikus hungarikum, a már-már világörökség részévé lett tőtött káposzta meg bejgli, meg gyere mán kisjézus oszt igyá egyet az egészségünkre. Az advent nem várakozás, hanem megérkezés és eljövetel, s így feltételez a dolgok mögé egy személyt, azt a valakit, aki eljön, aki megérkezik. Advent a közeledés időszaka, napról-napra egyre jobban közeledik ő, aki eljött és aki eljön. Ez a tiszta és hamisítatlan evangélium: Isten az első karácsonykor testben eljött közénk. Valójában nem is közeledni kell, csak nem kellene elmenekülni meg elfutni előle. Isten az, aki közeledik, készülj, mert idén is eljön!
