„Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken, szeretnek a zsinagógákban a főhelyeken ülni és a lakomákon az asztalfőn, akik felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet. (46-47.)
Nem tudom, hogy a lelkes olvasók és szimpatizánsok között hányan vetemednek néha komoly tudományos munkák olvasására. Ha véletlenül sikerül ilyet is kézbe venni, akkor ismerős kell legyen a címben szereplő szavacska, ami ugye „tartalmi összefoglalást” jelent. Amit ugye – lévén, hogy tudományos igényű művekről van szó – komoly és felelősségteljes módon kell használni, ezért nem állhat ott az elején vagy a végén, hogy „összefoglalás”, hanem az áll ott, hogy abstract. Ez bizonyára kellő izgalommal és libidó emelkedéssel jár azoknál, akik adnak az ilyesmikre, és megfelelő ereket pattint el az agyban azoknál, akik ki nem állhatják az ilyen mű és erőltetett „tudományoskodást”. Amit ma olvasunk, az Jézus abstractja korának egyházáról, a zsidó vallásról és annak jeles vagy jeltelen képviselőiről. A passió előtt ez az utolsó alkalom, hogy Jézus behozza ezt a témát tanítványainak, és a több éves beszédsorozatot és tanítást ezzel a gondolattal foglalja össze. Hat ismertetőjegy, egy felszólítás és egy konklúzió, amit érdemes nekünk is megjegyeznünk a képmutatással kapcsolatban. Mert ugye Jézus egyházkritikájának középpontjában a külső látszat és a belső lényegi dolgok alapvető összeütközése állt, vagyis a „csak beszélünk róla, de nem éljük” farizeusi életvitel. Ezeket nem is elemzem, most csak az intés és a konklúzió számít. Krisztus tanítványai ellen kell, hogy álljanak, kell, hogy óvakodjanak a képmutatóktól és magától a képmutatástól is. Ez egy szellemi és lelki küzdelem, nap, mint nap harc és feladat, hogy a látszatunk és a valóságunk harmóniában legyen egymással. Mert, és itt jön a konklúzió: Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet. Szóval srácok, önvizsgálat ezerrel, tessék legyőzni a képmutatást!
