„Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen ilyen szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek.” (16.)
Egyszer a természetvédők, hogy az orvvadászoktól megmentsék, a hatalmas grizzly medvét egy állatkertbe menekítették, ahol megpróbálták számára a legmegfelelőbb körülményeket biztosítani. Amíg a hivatalos szervek az orvvadászokat üldözték és próbálták felszámolni a medvék elejtésére szakosodott gazemberek hálózatát, a medve kapott egy csinos 20×20-as ketrecet, ahol zavarában szinte megállás nélkül járkált körbe-körbe. Csak addig állt meg, amíg evett és ivott, aztán újra neki kezdett a körben járásnak. Eltel így csaknem 6 hónap, míg végre a medvét újra szabadon engedhették. Először a ketreccel együtt vitték ki a vadonba, majd pár nap után levették a medvéről a ketrecet, hogy mehessen szabadon az útjára. A természetvédők nagyon meglepődtek, amikor azt látták, hogy a medve továbbra is rótta azon a 20×20-as területen a megszokott kis köreit, mintha a rácsok még mindig ott lettek volna. Lehet neki ott is voltak, hiszen a szokás és a megszokás hatalmas úr és hatalmas isten. De vajon sokszor nem az foszt meg minket, keresztyéneket az igazi szabadságtól, hogy a szokásnak még az Istennél is nagyobb hatalmat tulajdonítunk és adunk? Fontos a szokás, sokféle és sokfajta megtartó ereje van, de amikor már csak a szokás tartja össze a közösségeinket és nem a Szabadság Lelke, akkor éppen olyanok vagyunk, mint ez a szegény medve. Nem látja a szabadság csodálatos lehetőségét, hanem csak viszi a napi rutin előre, vagy éppen körbe-körbe. Nekünk a Szabadság Lelkét adta az Isten, ami sokkal fontosabb, mint az, hogy nálunk mi szokás, vagy mi nem szokás. Ebben még a jó öreg Pál is egyetért velünk, hogy az Isteni rendelés mentén kialakulhat a szokás, de az nem bírhat nagyobb erővel és jelentőséggel, mint maga az, akire hivatkozva szokunk vagy nem szokunk. Mert a szombat van az emberért és nem fordítva.
