„Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg.” (44.)
Biztos vagyok benne, hogy penge vagy gyerekpszichológiából, de ha mégsem lennél, íme egy kis gyorstalpaló. Tudtad, hogy létezik szorongásoldó mese? Ráadásul nem is rossz, egy Oliver Jeffers nevű fickó írta és rajzolta, a címe: A kisfiú és a pingvin. Ebben egy kisfiú találkozik egy pingvinnel, akinek segít visszajutni a Déli sarkra, de persze aztán szépen lassan kiderül, hogy a pingvinnek társaságra van szüksége, és így kalandozhatnak együtt forevör. Ezt a mesét akkor szokták gyerekeknek olvasni, amikor rájuk tör a szeparációs szorongás, amikor is az önállóság élményétől a picurka gyerek megijed, és ilyenkor egyre szorosabbra akarja fűzni a szüleivel a kapcsolatot. Nálunk főleg anyával, ennek hangot is ad „ANYAANYAANYAANYA” felkiáltásokkal. A Szentírás szerint érdekes módon a szeparációs szorongás nem csak kisgyermekkorban, hanem akár felnőttkorban is megjelenhet. Végül is az egész farizeusos sztori erről szól: ezek az emberek rettegnek attól, hogy távol kerülnek az Istentől, éppen ezért a törvények aprólékos betartásával igyekeznek biztosítani az Isten közelségét. Jézus Krisztus olyan tisztán és szépen magyarázza el nekik, hogy az Isten egyes-egyedül benne, a Krisztusban jött a lehető legközelebb az emberekhez. Jézus Krisztus az érinthető, a megölelhető, az asztalközösségben levő, a ránk mosolygó Isten. Aki Őt látja, látja az Atyát! Semmi mást nem kell csinálni, hiszen mindenkinek elengedte az adósságot érte és miatta az Isten, annak is, akinek kevés volt és annak is, akinek rengeteg, csak oda kell menni, be kell hívni és meg kell érinteni Őt! Nincs értelme félni és szorongani, nincs miért félni és szorongani, mert az Isten egészen közel jött. Aki ezt felismeri, aki érinti, mossa, törli, aki minden lehetőséget megragad, hogy a közelében legyen, az békességgel élhet, mert a hite megtartja minden körülmények között.
