„Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” (36.)
Egyszer – végső elkeseredésemben – odamentem Jézus Krisztushoz, mert már nagyon kérdezni akartam tőle valamit. Nem akartam én kísérteni, nem akartam én vitatkozni, egyszerűen választ akartam kapni életem nagy kérdéseire. Miért nem működik úgy, ahogyan kellene? Miért nem működik úgy, ahogyan szeretném? Egyszerűen miért nem működik? Borzasztó hosszú sor állt már nála, szóval jó esélyekkel sem volt biztos, hogy aznap sorra kerülök. Érdekes módon, a sor nagyon gyorsan haladt, mert az emberek, mielőtt bele kezdhettek volna mondókájukba, Jézus szelíden oda hajolt a fülükhöz és súgott valamit nekik. Csak pár másodpercig tartott az egész, de aki meghallotta, hogy mit súgott neki Jézus, boldogan távozott el onnan. Szóval én is sorra kerültem. Én sem kezdhettem bele fájdalmaim és gyötrelmeim hosszú és szívszaggató felsorolásába, mert Jézus a fülemhez hajolt és csak ennyit súgott bele: – A nulladik parancsolat!Annyira megdöbbentett, hogy tovább sétáltam, azt se igazán tudtam, hogy mit is mondjak erre, vagy hogyan is értsem az egészet. Leültem a fűbe, és gondolkodtam. Már esteledett, amikor Jézus hazaindult, hiszen elfogyott a tömeg előle, s ahogy elsétált mellettem, kedvesen lenézett rám és megkérdezte: – Melyik a nagy parancsolat a törvényben? Próbáltam neki zavaromban elmakogni a szeretet kettős nagy parancsolatát, hogy szeresd az Istent, meg a másik embert, de nem nagyon ment… Jézus elmosolyodott, még kedvesebben nézett rám, a vállamra rakta a kezét és azt mondta: – Azért nem vagy boldog, mert úgy akarod megtartani a nagy parancsolatot, hogy nem ismered a nulladikat! A nulladikat nem volt értelme leírni a tízbe, mert a legtöbb embernek automatikusan megy. Sajnos neked, meg a többi írástudónak ez teljesen kimaradt az életéből. A nulladik így hangzik: Szeresd magad, hiszen én is szeretlek!
