„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.” (16.)
Még az is lehet te össze sem rezzentél a hírre, hogy két nappal ezelőtt meghalt. Mit neked egy Csukás István, éppen elég, ha olyanokat gyászolsz, mint Paul Walker vagy Tim Bergling, művésznevén Avicii. Innen látszik, hogy nem vagyunk egy generáció, én mégis hiszem, hogy ha az író nem, de a művei talán mégis ismerősek neked. Mirr-Murr, Süsü, Pom-Pom na és a Nagy-ho-ho-horgász meseköntösbe bújtatott követei egy olyan világnak, amiben Csukás István hitt és aminek a valóságát élte is. Ezért volt zseniális, mert nagyon komoly életigazságokat mesélt el úgy, hogy te észre sem vetted amikor a barátságról tanított, csak könnyeztél a kiskirályfi versikéjén, amikor a „Mű-Süsüt” kellett az igazitól megkülönböztetni, s így tanultad meg, hogy a barát az ismer és felismer. A Nagy-ho-ho-horgász kedves lúzersége mögé pedig oda tudtad képzelni önmagad többnyire rosszul sikerült életpróbálkozásait, amit a jóindulat és a szeretet mégis valahogy kedvességbe tudott átfordítani. Volt abban valami fájón humoros, amikor a Főkukac a vízben arról győzködte a halakat, hogy őt a Nagy-ho-ho-horgász küldte és tessék most már ráharapni, mert ez az élet, na és a szenvedélyes horgászat lényege: ha kell háztetőről, ha kell télen a halpiacon, vagy a nappaliban akváriumból. Csukás István nem írhatta meg a keresztyénség tanmeséjét, de a meglevő műveiből össze tudjuk rakni önmagunk kritikáját és tükörképét. Szenvedélyes és csakugyan nagy lélekkel bíró ha-ha-halásznak kell lennünk ahhoz, hogy minden körülmény között tudatosítsuk, hogy mi ebben a történetben csak fő- esetleg mellékkukacok vagyunk. Hírhozói annak, akit elküldött a nagy elküldő. Igaz ebben a történetben a Nagy-ha-ha-halászt is küldte valaki, az, aki a vizet és a halat, a kukacot és a halászt is megalkotta. Nos, főkukacok, ti mertek-e és akartok-e magatokra így is gondolni?