„Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.” (6.)
Sohasem volt Tankcsapdás korszakom, de azért bele-bele tudtam feledkezni egy-két olyan gondolatba, aminek a megénekléséhez én sohasem voltam elég bátor. Nagyon régről dübörögnek azok a sorok, amik aktuálisan velünk, egyházi, papi vagy csak valláshoz kötődő emberekről szólnak. Nem volt kihegyezve speciálisan erre a fülem sohasem, de azért van olyan gondolat, ami hihetetlen aktualitással bír még manapság is. Akinek ismerős, énekelje velem (igaz ez Ákos szöveg): „Mint a prédikátor a tévében, Fasizmus van a vérében. Üvölt, a szemén látszik: Ő is úgy hisz, ahogy a nácik.”. Kemény szavak, még keményebb mögöttes tartalom. S ha ez már kívülről nézve a felületes szemlélő számára is látszik, akkor mennyivel inkább látnunk kellene nekünk magunknak is, hogy mi is velünk a baj. Nem hiszem, hogy nácisztikus, vagy narcisztikus, sokkal inkább lényegi kérdés, hogy vajon a keret tesz minket keresztyénné, a vallásos szokás, vagy valami egészen több és egészen más. Krisztus Jézusban rengeteg minden van, ami nem számít. Nem számít a szokás, a helyünk a templomban, a templom sem számít, nem számít, hogy hol voltál a negyven év alatt, vagy az apád hol volt, nem számít, hogy mit rontottál el, egyedül a szeretet által munkálkodó hit számít. Mert akinek van hite, az a szeretet által munkálkodik. A hit mérése (ha már van ilyen kategória) nem a templomba járás intenzitásától függ, nem attól, hogy mennyit dobsz a perselybe, persze lehet, hogy ezek is fontosak nekünk, de az Istennek nem ezek számítanak, hanem, hogy a hit képes-e bennünk és általunk a szeretet különböző cselekedeteiben megnyilvánulni. Ha ezt elfelejtjük, ha ezt szem elől tévesztjük, akkor a vallásos keretek betartása marad csak nekünk. Ez pedig a legjobb méreg arra, hogy tönkretegyük önmagunk, az egyházunk s így ne lehessünk se só, se világ világossága, se jövő formáló erő.
