„Azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel te elfelejtettél, és hátat fordítottál nekem, viseld hát fajtalan paráznaságod következményét!” (35.)
Mindig nehéz, amikor közös filmélménybe próbálok kapaszkodni, pláne, ha csak én láttam a filmet, de a bennem élő kultúrlény reménysége mégiscsak az, hogy nem leszek egyedül e műremek felemlegetésével. A Monty Python angol humorista csapat hihetetlen éleslátással esett neki mindennek, ami még szentnek számított a hetvenes-nyolcvanas évek Angliájában, mindezt azért, hogy kicsit görbe tükröt tartson a társadalom átgondolatlan beidegződéseinek. Az angol mondavilág átértelmezésének terméke a Gyalog Galopp, aminek egyik izgalmas jelenete az, amikor Lancelot lovag – félreértelmezve egy megmentési szituációt – egy teljes násznépet lemészárol, jószándékú tévedésből. A lagzira összegyűlt tömeg vérben fetreng, mindenkin szúrt és/vagy vágott sebek, az örömapa – politikai számításból – bemutatja a lovagot, mint kedves és személyes vendégét, amire valaki bekiabálja, hogy „Megölte a nénikémet!” Erre válaszolja az örömapa: „Nem siratóünnep ez, hanem vidám lakodalom. Kár lenne pörlekedni, meg áskálódni azon, hogy ki ölt meg kit.” Ennyi. Ezzel el is van intézve minden, a képernyő előtt csücsülő néző pedig nem érti, hogy egy ilyen szintű normaszegésnek miért nincsen semmilyen következménye, ez adja a jelenet groteszk voltát. Ugrunk a filmből a valóságba és meg kell állapítsuk, hogy jelen korunk sokkal, de sokkal groteszkebb, mint azt a Monty Python valaha is vászonra merte volna vinni. Egy olyan világban élünk, amikor a dolgoknak nincsen kellő súlyú következménye, sőt, néha egyáltalán nincs semminek sem következménye. Az igazán groteszk az, hogy mindig a következmény-nélküliségnek a legsúlyosabb a következménye. Így nőnek fel generációk, így alakulnak társadalmi rendszerek, s így kerül egyre messzebb és távolabb tőlünk az-az Isten, akinél mindig, mindennek van következménye. Akkor is, ha szerintünk nincs…
