„Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.” (33.)
A dombtetőn magasodó három kereszt, a három haldokló férfi látványa maga volt a komédia egy akkori zsidó ember számára. Egy megfeszített Messiás nem lehet Messiás, hiszen nem azért jött, hogy meghaljon, hanem azért, hogy letörje a római igát, hogy felszabadítsa a népet, hogy kivívja a politikai függetlenséget, hogy Jeruzsálemet az ígéret földjévé varázsolja… egy biztos. Egy halott Messiás, nem Messiás, az akkori zsidó logika szerint. Nagyjából a tömeg szitkozódásán és gúnyolódásán ez érezhető, mégiscsak csaló ez az ember. Ők egy koronázást vártak, egy hőst, aki a nép élére áll és megöli ellenségeit és nem egy keresztre feszítést, ahová ráadásul az övéi juttatták őt. Komikus, dühítő, torz, szinte minden, csak nem fényes győzelem. A kereszt számukra bolondság, és mivel bolondság így elvesznek, mert nem marad semmi, amiben reménykedhetnének. De, akik túllátnak ezen, azokkal megtörténik a csoda. Az egyik lator beáll a komédiát nézők sorába, s éppen úgy gyalázkodik, mint mindenki más, nem érti, hogy Jézus azzal ment meg minket, hogy nem száll le a keresztről, hanem végig csinálja az egészet. Ahogyan Isten Ézsaiás által megmondta előre: „Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (53:5) A másik lator, a másik gonosztevő azonban felismeri Őt, nem komédiát lát, hanem tragédiát, nem az Isten Fia tragédiáját, hanem az emberiség egyben szánalmas és egyben reményteljes végét. Hiszi, hogy Jézus király, tudja, hogy van királysága, reméli, hogy majd Ő visszajön és csak annyit kér, hogy majd akkor, emlékezzen meg róla. A válasz megdöbbentő és mégis ezzel együtt hihetetlen erejű bizonyosság arról, hogy pontosan a keresztre feszítés az igazi bizonyítéka annak, hogy Jézus a Krisztus. Mert csak a Messiás mondhatja ezt így, abban a helyzetben: „Még ma velem leszel a paradicsomban…”