A követés szerepe a tinédzserek tanítvánnyá tételében
„Kérlek tehát titeket legyetek az én követőim!” 1 Kor 4, 16
Be kell vallanom, fiatal keresztyénként, Pál kijelentése kifejezetten zavart. Átadtam az életem Krisztusnak, pont a 21. születésnapom előtt. Jézus lelkes tanítványa lettem (még mindig az vagyok), de egyszerűen nem értettem, hogy ez a fickó, Pál, miért mondja az embereknek, hogy őt kövessék, és ne Jézust. Később, ahogy egyre többet olvastam a Szentírást, rájöttem, hogy Pál nemcsak egyszer írt erről, hanem jó pár verset szentelt ennek a gondolatnak:
„Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek minket…” (2Thess 3, 7).
„Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként.” (2 Thess 3, 9).
„…ti pedig, a mi követőinkké lettetek, és az Úréi… (1Thess1, 6)
A Zsidókhoz írt levélben is találtam hasonlót:
„Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” (Zsid 13,7)
„…hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.” (Zsid 6, 12)
Ahogyan növekedett a hitem és a bibliaismeretem, rájöttem, hogy Pál nem volt arrogáns vagy tiszteletlen, amikor ezeket írta leveleiben, hanem ő is és a Zsidókhoz írt levél írója is a tanítványság egyik fontos részeként tekintett a követésre, az utánzásra.
Küldetésünk része, hogy követendő példák legyünk fiataljaink előtt.
Nemrég lehetőségem adódott, hogy beszélgessek lelkésztársaimmal. Az egyik kihívás, amiről beszélgettünk, ez az elképzelés volt. Bűnös emberek vagyunk, és távol vagyunk a tökéletességtől. Ismerjük gyengeségeinket. Tudjuk, hol bukunk el. Mivel tudjuk, hogy soha még a közelébe sem érhetünk Isten szentségének, egyáltalán nem tekintünk magunkra úgy, hogy minket követni érdemes. De ez egy nagy tévedés.
Igenis mindannyiunknak hezitálás nélkül ki kellene tudni mondani Pál szavait: „Legyetek a követőim!” Tudom, hogy most mit gondolsz. Lehet, hogy nem értesz ezzel egyet. Lehet, hogy azt mondod erre: „Nézd, én azt szeretném, hogy a tanítványaim Krisztust kövessék és ne engem.”
Nos, nem vagyok benne biztos, hogy abban a helyzetben vagyunk, hogy szétválasszuk a kettőt.
Pál azt írta a korinthusiaknak: „Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.” ( 1 Kor 11, 1) Azért mondhatta, hogy őt kövessék az emberek, mert ő Krisztust követve élte életét. Tökéletes volt? Egyáltalán nem. Az Efézusi levélben azt írta: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei…” (Ef 5, 1) Értette és tudta, hogy Krisztus az alapmodell. De azt is tudta, hogy amikor valaki tanítvánnyá lesz, milyen természetes számára, hogy kövesse lelki vezetőjét.
Megmagyarázzam ezt egy gyakorlati példán keresztül? Gondolj egy vizes palackra! A palackot készítő üzemben több millió ugyanolyan formájú és méretű palackot tudnak gyártani, mert ugyanazt a modellt használják mindegyikhez. A műanyagot egy modellhez hasonlítva, egy bizonyos formára alakítják.
Te magad is egy ilyen modell vagy a tanítványaid számára. Egy minta, amely egy Krisztuskövető alakját mutatja. Olyan életet kell élned, ami vonzza a követést.
Olyan kihívás ez, ami elől nem visszakozhatsz, ha fiatalok közt szolgálsz. Isten kétség nélkül arra hív, hogy légy egy hitét megélő keresztyén ember példája a tanítványaidnak.
Talán nem érzed úgy, hogy a te életedet érdemes követni. Én megértem. Az igazság viszont az, hogy a tanítványaid így is úgy is követni fognak, akár akarod, akár nem.
A két kérdés, amit fel kell tenned magadnak a következő: milyen példa akarsz lenni?
S ha a tanítványaid követnek téged, vajon milyen Krisztuskövetővé válnak?
írta: Andy Blanks
fordította: Petró Emőke
