„Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek.” (3.)
Az igazán művelt angoloknak van egy mondása arra, amiről általában nem nagyon szeretünk tudomást venni. A mondás így hangzik: Le style, c’est l’homme, ami azt jelenti, hogy „A stílus az ember”, vagyis a stílus sok mindent elárul az alkotóról, talán legjellemzőbb tulajdonságaira is fényt derít. Ha az alkotó egy egészen kicsinyke gyermek, az alkotás pedig egy gyerekrajz, akkor is, egy jó szakember rengeteg mindenre jön rá a stílusból, a vonalakból, a színekből, s a rajzok alapján szinte az egész jellemre fény derülhet. A stílus az ember, az alkotás az alkotóról beszél, s itt most nem arról van szó, hogy a stílusunk rólunk tanúskodik, hanem arról, hogy a mi stílusunk, a mi Alkotónkról tanúskodik. Vagyis a helyes mondás így hangzik: „ A mi stílusunk, az Istenről tanúskodik!” Keményen hangzik, de tetszik, nem tetszik így van. Minden, amit keresztyénként teszünk, mondunk, érzünk, megélünk, az-az Isten evilági stílusa, s mi vagyunk, akik viselkedésünkkel elfedjük, vagy felfedjük őt. Ezért elég mindenből, ami Isten elfedi, elrejti, vagy olyan képet fest róla, ami nem olyan, mint Ő. Mi vagyunk az alkotás, Ő az Alkotó, s nekünk mindenben Őt kell visszatükröznünk ebbe a világba. Az ünnepre készülődésünkben ez a következő kis adalék, hiszen a készülésünk és a várakozásunk stílusa is, az Alkotóról kell, hogy szóljon. Elég abból a stílusból, ami ugyanaz a lelketlen rohanás, letaposás, utolsó pillanatban szemet kiszúró vagy éppen méreg drága „tudjuk le” ajándékozás. A stílus az ember. A stílus az Isten. Minden másból elég.
