Előfeltétel

„Azután így szólt hozzájuk: „Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit?” (13.)

Vannak dolgok az életben, amik szinte mindenkinek „alapból” mennek. Vagyis nem szükséges hozzá semmiféle előképzés, előzetes ismeret, nincsenek előfeltételek. Illetve, valahol ott válik el a normális a nem teljesen normálistól, hogy ezek a dolgok mennek-e csak úgy, „alapból”. Ugyanakkor, vannak dolgok, amikhez már kellenek előfeltételek, előzetes ismeretek, mert ezek nélkül nem, vagy csak rosszul fog menni minden. Ha egy nagyon egyszerű példát akarsz, akkor ilyen az írás a kisiskolásoknak. Azok a gyerekek, akik iskolás koruk előtt nem rajzoltak eleget, nem gyakorolták a ceruzafogást, a különböző vonalak húzását, biztosan jobban meg kell, hogy küzdjenek a szép és letisztult írásképért. Egy ilyen apró előfeltétel hiányzik csak, mint a rajzolás, és máris nehezebb minden. Jézus Krisztus követésében is vannak ilyen előfeltételek, amik ha nincsenek meg, amik ha nem „mennek”, akkor sokkal nehezebb lesz minden. Jézus mond valami nagyon egyértelműt, valamit, ami „alap”, amit értenünk kellene, s ha nem értjük, akkor megdöbbenve szegezi nekünk a kérdést: Nem értitek ezt? Akkor mi lesz később? Hogyan fogjátok megérteni a többit, ha ez sem megy? Nincs rosszabb, mint az értetlenség miatt toporgó keresztyénség! Illetve van! Az a fajta értetlenség, ami pont azért jön létre, mert értjük, hogy miről is beszél, csak túl fájdalmas lenne megérteni. Kedveseim, ahol az „alap” dolgokat sem értjük, vagy nem merjük megérteni, ott nem nagyon történnek csodák, ott nem tud növekedni az ember hite, ott nem tud épülni a közösség. Ahol nem merik kimondani, hogy a lopás az lopás, a paráznaság az paráznaság, vagy, hogy mi a képmutatás, ahol ezek az „alap” dolgok nem tisztázottak, ott, hogy érthetnénk meg a többit? Ahol nincsenek meg az előfeltételek, ott nem lehet és nem is szabad tovább menni.

Korábbi áhítatok