„Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Megbocsáttattak bűneid! – vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!?” (9.)
Ha rettegek valamitől, az pontosan az, hogy szájember leszek. Mert ugye, aki abból él, hogy beszélnie kell, még akkor is, ha a beszédének a tárgya csupa jó és magasztos dolog, könnyen abba a hibába eshet, hogy „csak” beszél a dolgokról, de tenni, cselekedni már kevésbé szeret. A legnagyobb probléma velünk, keresztyénekkel talán pont ez: szájemberek és szájkeresztyének lettünk. A szájunkkal azt mondjuk, szeretünk, meg ne lopj, meg ne kívánd a másikét, meg jobb adni, mint kapni, meg ki tudja még mit. Aztán persze amikor az életünk mérlegre kerül, kiderül, volt e szavaink mögött valóság, s tudtuk e megélni mindazt, amiről beszélünk. Jézus Krisztus nem volt szájember és követői sem lehetnek azok. Persze tudta ő jól, hogy a szájemberség veszélye sokakat megkísért. Akkor ott a farizeusok, ki sem mondják, de gondolják, aki úgy beszél, mint ő, az vagy bolond istenkáromló, vagy csak egyszerű szájember. Jézus Krisztus azonban, mint Atyja is, a szívükbe lát, s kimondja helyettük, amire gondolnak: Na, mi a könnyebb? Mert ha egy bolond azt mondja egy másiknak: Megbocsátattak bűneid! – abban nincsen semmi különleges. Ha viszont valaki olyan mondja, aki nem bolond, akkor bizonyítania is kell, hogy ne legyen istenkáromlóvá. Mert „szájemberkedni” az Isten nevében szörnyű nagy káromlás. Persze könnyebb, de csak egy darabig. Jézus Krisztus bizonyítja, hogy nem szájember, hiszen a bűnbocsátó szó után felhangzik a „Kelj fel és járj!”, ami után a béna cselekszik Jézus Krisztus szava szerint. Szent meggyőződésem, hogy Krisztus mai követőinek sincsen megengedve, hogy a könnyebb utat válasszák, és csak a szájukkal legyenek keresztyének. Persze nagyon emberi és elemi a kérdés: Mi a könnyebb? Beszélni a szeretetről, az Isten imádásáról, a megbocsátásról, a bűnök bocsánatáról vagy nap, mint nap megélni és gyakorolni azt?! A kérdésben ott van a válasz. A szájembereknek is, és a Krisztust tettekkel követőknek is.
