„Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki.” (13.)
Jézusi korban érzem magam. Nemcsak azért, mert lassan Krisztusi életkorral kell együtt élnem, hanem mert mindaz, amit tapasztalok, nagyon hasonlít erre a történetre. Én is vadállatokkal vagyok együtt, amikor kocsiban ülök, azt látom, egyre több van belőlük. Állatok. Egy cél van, lenyomni a másikat, veszélyeztetni, minden mindegy, csak én haladjak előre. Vadállatokkal vagyok együtt, amikor egy kasszánál sorban állok, de ha lassabban pakolom el, amit vettem, máris dühösen, szinte embertelen indulattal néznek rám. No és igen. Angyalok is vannak körülöttem, kedves megnyerő emberek, akik képesek szeretni, segíteni, vigyázni, még a rosszra is jóval felelni. Ezzel bizonyára te is így vagy, kedves olvasóm. Vadállatok és angyalok egyaránt feltűnnek az életünkben. Sajnos a Sátánnal kapcsolatban semmi megnyugtatót nem tudok közölni: ugyanúgy működik, ugyanazt akarja, mint mindig. Kísért, kecsegtet, próbára tesz, torzít, hamisít, mindezt azért, hogy rávegyen minket arra, hogy felejtsük el az Istent és a vele való kapcsolatunkat. Alkut akar kötni velünk, mint ahogyan Jézus Krisztussal is. Vegyétek komolyan: ha hiszem Isten létezését, akkor a Sátánét is hinnem kell. Jézus Krisztust negyven napig kísértette, és Ő mindvégig ellenállt neki, mert ismerte őt, és az ő kicsi kis titkát. Ja, igen. Ha még nem tudnád, egy fontos használati utasítás a Sátánhoz. Nélkülünk semmit sem ér. Nélkülünk hatástalan. Nagy kedvencemben „Az ördög ügyvédjében” a Sátán önmagát az utolsó humanistának nevezi, aki szereti az embereket. Azt is elmondja, hogy ugyanakkor nincs hatalma felettünk, az embernek szabad akaratából kell döntenie mellette. Te döntesz. De ha elfogadsz egy utolsó tanácsot: A Sátán ajánlatait nem mérlegelni kell, hanem elutasítani.
