„Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, odavágjunk a karddal?” (49.)
Biztos vagyok benne, hogy Gerevich Aladár a kardjába dőlne, vagy hozzám vágná mind a hét olimpiai aranyérmét azért, amit most leírok, de én sokáig azt gondoltam, hogy „kardozni” mindenki tud. Ifjúkorom válogatott hősei mind-mind kardforgató emberek voltak köszönhetően, a nagy mulatt mulattatónak, Alexandre Dumas-nak. Aztán később, amikor már a képernyő is bekerült az életünkbe, akkor a Walt Disney délutánok legemlékezetesebb része volt – Antal József halálhírén túl – amikor Guy Williams magára öltötte Zorro maszkját és vérmentes Z betűket karcolt kardjával Garcia őrmester különböző testrészeire. Szóval aki férfi kardot fog és karddal vívni mindenki tud – ez volt az én sztereotípiám, amit szegény Péter apostol is erősített, aki ugye egyet csapott és levágta Málkus fülét. Aztán az ember felnő, olvas egy s mást, szépen lassan minden mítosz átalakul, s szegény Dumas-ból már csak a zabigyerekei meg a szifilisze marad, s Péterről is kiderül, hogy nem vívni tudott, hanem oltári mázlija volt, hogy nem lett nagyobb baj. Mert vívni művészet, vívni bonyolult, persze vagdalkozni, meg úgy odavágni mindenki tud, csak az meg sok minden, csak nem vívás. Szóval summázva ezt a mai szösszenetet a Szentírásból: a tanítvány kezébe nem való a kard, mert vívni nem tud, vagdalkozni meg nem érdemes. De akár meg is fordíthatjuk az egészet, aki vagdalkozik, meg csak úgy odavág, az vajon tanítvány-e vagy valami egészen más? Aki semmi mást nem akar, csak megsebezni – hiszen az odavágásnak ez a lényege – az vajon hűséges tanítványa-e Krisztusnak? Na erre a kérdésre húsz éve még azért nem feleltem volna, mert nem is feltételeztem akkor, hogy a tanítványok fegyverrel járnak-kelnek. Azt pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy érzéseket, indulatokat és szavakat fegyverként használnak, ráadásul nem Krisztus védelmében (igaz Ő nem szorul védelemre), hanem egymás megalázására és bántására. Ezzel nemcsak az a gáz, hogy legalább annyira gusztustalan és halálos, mint Dumas szifilisze, hanem ráadásul szigorúan tilos is, mert ugye, aki kardot fog, az kard által vész el. Ahogy Dumas mondaná: c’est la vie!