Szűz

„Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.” (17.)

Tudom, hogy nem lehet videókat meg filmeket elmesélni, de azért én rendszeresen megpróbálom, talán így is átjön belőle valami, ami megtámogatja az alapvető üzenetet. Szóval van egy rövidfilm, amiben anyuka főz, mellette pedig a kislánya éppen valami szépet rajzol. A gyerek, miközben a legszebb színekkel veti a papírra álmait, egyszer csak felnéz és megkérdezi az édesanyját: – Anya, mit jelent az, hogy szűz? Anyuka kezében megáll a fakanál, megfordul, visszakérdez, hebeg, habog, aztán nagy nehezen belekezd a csöppet sem egyszerű és rövid mondandóba. Nem idézném szó szerint, de van benne szó szerelemről, meg apa dolgáról, amit odaad anyának, és az mindenkinek milyen jó, és ameddig ezt nem csinálod, addig vagy szűz. Anyuka nemcsak lelkes a monológ végére, de egy kicsit be is melegszik a szenvedélytől, meg attól, hogy képes volt úgy válaszolni a kislányának, mint ahogyan egy ilyen korú gyereknek kell. – Értem, mondja a kislány, majd újra rápillant az olajos üvegre és tovább kérdez. – Anya, és akkor mit jelent az, hogy extra szűz??? Anyuka döbbent arcával ér véget a díjnyertes rövidfilm meg a nézők ugyancsak díjnyertes nyerítésével. Ezt onnan tudom, hogy én is úgy nevettem, mintha Cambuscan és Waternymph közös csikója lennék. Egy gyermek így fogadja az Isten országát. Míg mi a szavak mögött bonyolult jelentéseket meg fogalmakat feltételezünk, a gyermek egészen máshogyan működik és gondolkodik. Ez a máshogyan kell a mennyek országának a befogadásához, mint ahogyan csak gyermekek utazhatnak Narniába, nem azért, mert ők hisznek a mesékben, hanem azért, mert ők még képesek a dolgokat úgy látni, ahogyan azok vannak és képesek azokat úgy elfogadni, ahogyan azt nekik adják. Gyanú és hátsó szándék nélkül, tisztán és őszintén.

Korábbi áhítatok