„Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.” (7.)
Gyerekkorom máig meghatározó élménye a szentesték hangulata, ami, lévén, hogy „papi” család vagyunk, mindig is nehezített pálya volt mindenki számára. Istentisztelet istentisztelet hátán, egy vadidegen alszik a nappaliban, akit a teológia küldött gyakorolni, rengeteg „feladat”, amit a szüleimnek meg kellett oldani, és mégis. Valahogy az ajándékbontásnak – még ha alig volt mit bontani – varázslatos hangulata volt. Mert a családi szokás nálunk az volt, hogy mindig csak egy ember bontott ajándékot, a többi pedig feszült várakozással nézte az arcát, a szemét, a gesztusait, hogy sikerült-e eltalálni azt amire vágyik és azt aminek örül. Mert az egész nem arról szólt, hogy mit kapunk, hanem, hogy azt adjuk-e, úgy adjuk-e, mint ahogyan azt karácsonykor, amikor az Isten mindent nekünk adott, valójában kell. A kapott ajándék pedig mi is lehetett volna más, mint a másik arcán látott öröm és boldogság. Azt gondolom, az Egyháznak így kellene léteznie a világban, hogy miközben teszi a dolgát, folyamatosan fürkészi az Isten arcát, hogy mi az, aminek örül, mi az, ami boldogsággal tölti el, mert az Ő öröme kellene a mi örömünk is legyen. Ebből kellene táplálkoznunk, ez adna erőt a folytatáshoz. Ezért van ma egy többnyire életunt, unalmas és végtelenül örömtelen egyházképünk és valóságunk, mert már nem is érdekel minket, hogy minek örülnek „ott fent”. Egy megtérő bűnös felett nagyobb lesz az öröm, mint kilencvenkilenc igaz miatt, mint egy megnyitott óvoda miatt, mint egy felújított templom miatt, mint egy épület oldalán elhelyezett plakett miatt. A hívő ember és egyháza számára az-az öröm kell, hogy életformáló örömmé legyen, aminek örülnek odafent a mennyben. Bármit is csinálsz, állj meg, gondold végig: vajon odafent örülnek annak, amit teszek?! Bármit is érzel, állj meg, nyisd ki a Szentírást és olvasd el, minek örül Krisztus és minek örül Isten, és azt tedd és annak örülj te is.