„Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást.” (51.)
Akkor, amikor a világ egyik legnagyobb óceánjáró hajója, az elpusztíthatatlannak tartott Titanic felvette az utasait, akkor az utaslista rengeteg információt tartalmazott. Nyilván abban az időben még nem voltak excel táblák, meg különféle digitális nyilvántartások így papíron oldottak meg mindent. Az egyik ilyen fontos lista a hajón elfoglalt helyük alapján készült az utasokról, ki melyik osztályon utazik, első, második vagy harmadik. Nyilván a személyzetnek is volt külön listája, ott is különböző kategóriákkal. Természetesen ezeknek a kategóriáknak volt köze egymáshoz, hiszen az előkelők, a gazdagok sokkal jobb helyen utaztak, mint a szegényebbek, és nyilván a hajó legmélyebb pontján elszállásolt munkások nemcsak a hajón, hanem a társadalomban is ugyanezen a szinten álltak. Címek, jogok, szintek, kategóriák, amik úgy tűnik borzasztó fontosak voltak egészen addig a pillanatig, míg meg nem történt a katasztrófa. Aztán érdekes módon az eddigi beosztások és kategóriák teljesen másodlagossá váltak, és két nagy kategóriába kerülhetett bele mindenki: V vagy S vagyis áldozat, vagy túlélő. Nem volt több lehetőség. Jézus Krisztus egyszer és mindenkorra osztja ketté ezt a világot, ezzel hozva nem békét, hanem meghasonlást, gerjesztve tüzet és lángokat. Ez alapján a történetünk végén valójában semmi korábbi kategória nem fog számítani csak az, hogy mi a megmentett vagy az elveszett kategóriába kerülünk. Jézus azt szeretné, ha mindenki a megmentettbe kerülne, ha mindenki túlélné, ha mindenki a mennybe kerülne, hiszen a királyi menyegzőre mindenki hivatalos, de sajnos tudjuk, hogy vannak, akik nem akarnak majd elmenni oda. Mindenki ott van a meghívottak listáján, és mégsem mindenki kerül majd be a buliba. Én azt gondolom, ha már ilyen szépen hívtak, akkor illik elmenni. Ne legyél elveszett…
