T ügynök

„Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.” (21.)

Mason és Steinberg ügynökök nem először szerepelnek az értem sorai között és biztosan nem is utoljára. A Bud Spencer és Terence Hill által megformált karakterek a film egy kiemelt jelenetében éppen a központban vannak, amikor a főnök mögött lévő világtérképen egy aprócska pont elkezd villogni, sípolni, majd örökre kialszik fénye. Ekkor hangzik el a szállóigévé lett: „Lebukott egy ügynökünk Alaszkában. Kár érte. Kiváló ügynök volt.” Lássuk hát ezeket a lebukott múlt idős kiválóságokat. Ákán jobban szerette a pénzt, mint az Isten szavát, kár érte, kiváló ügynök volt. Delilah jobban szerette a pénzt, mint a szerelmét Sámsont, kár érte, kiváló ügynök volt. Júdás jobban szerette a pénzt, mint a legnagyobb szeretetet, magát Jézust, kár érte, kiváló ügynök volt. Anániás és Szafira jobban szerette a pénzt, mint az igazságot, át akarták verni Isten Szent Lelkét, kár értük, kiváló ügynökök voltak. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de ezeknek a nagyja és még hasonló módon lebukott kiváló ügynökök – bibliai léptékkel mérve is – nagyon csúnyán fejezték be a küldetésüket. A küldetés vezetője, a parancsnok persze megmondta: Így jár az, aki nem az Isten szerint gazdag. Így jár az, aki azt gondolja, hogy nem kell mindenre ereje legyen a Krisztusban, hiszen mindenre van pénze ebben a világban. Semmi sem mond el rólunk annyit, a hitünkről, az Istenkapcsolatunkról, a legmélyebb énünkről, mint az, ahogyan a pénzzel bánunk. Ott aztán kiderül minden, minden félelem és reménység, minden rejtett indulat a felszínre jön. A pénz persze nem hordoz erkölcsi kategóriákat, sem nem jó és sem nem rossz, a használója ruházza fel tulajdonságokkal a jó vagy a rossz dolgok szolgálatában. De csak egy eszköz, nem több és nem kevesebb. Használni kell és nem szeretni, mert nemhogy üdvösséget nem lehet rajta venni (Zákeus üdvössége is az elosztáshoz és nem a kifosztáshoz kötődik), de ráadásul minden rossznak, bajnak és ügynöki lebukásnak a gyökere pontosan a pénz szeretete.

Korábbi áhítatok