„Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal.” (38.)
Még messze az év vége, de azért lassan az ember elkezdi összeszedni az idei év leltárát, végig nézve, hogy kik azok a neves színészek, művészek, sztárok és példaképek, akik ezen az éven hagytak itt minket. Egy-egy nagy névnél az ember nagyot sóhajt, Hagrid megformálója Robbie Coltrane, vagy Angela Lansbury, A gyilkos sorok cuki nyomozónagyija, vagy akár Erzsébet királyné. Idős, az élettel betelt emberek, akik szép kort értek meg, talán várható is volt valahol, hogy lassan távozásuknak is eljön az ideje. De ha jobban megnézzük a listát, akkor sajnos nemcsak ilyen megnyugtató érzéseink lehetnek, hiszen az autójával a fának csapódó Anne Heche színésznő, vagy Cooper Noriega Tik-Tok sztár, vagy a dél-koreai színésznő Kim-Mi-soo túl fiatal volt még ahhoz, hogy itt hagyjon bennünket, halálukra nem lehetett készülni, távozásuk túl hirtelen és túl tragikus volt mindenki számára. Amikor valaki pár perce még volt, aztán egyszer csak nincs, egyike a legmegrázóbb tragédiáknak. Nem is gondolnánk, hogy nemcsak az életből kilépés hirtelensége, hanem az életbe való érkezés hirtelensége is lehet ennyire megrázó és döbbenetes. Mária nem vonva kétségbe az angyal szavát kérdez vissza: Hogyan lehetséges mégis az, ami lehetetlen? Mert a tragédiára az ember azzal reagál, hogy okot keres, ha mást nem felelőst, hiszen olyan lények vagyunk, akiknek egy-egy érv, egy-egy apró bizonyosság képes reményt adni, hogy a tragédiák őrületében mégiscsak van egy nagyobb jó, egy élhető valóság. Mária azonban nem áll meg itt, hanem kimondja azt, amit tetszik, nem tetszik minden tragédiánál ki kell mondanunk, mert nem az a legnagyobb bizonyosság, hogy mi tudjuk, hogy mindennek oka és értelme van, hanem az, hogy van Valaki, aki tudja, hogy mi miért történik. Így állunk meg minden tragédia felett: Íme az Úr szolgája vagy szolgálóleánya, a legjobb, ami történhet az, ami Isten akaratából történik…
