„Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!” (21.)
Te valahol a nézőtéren, talán a dühöngő jutott neked, ahol aztán ezerrel mehet a jump-jump, ő meg fenn a színpad közepén. Te épphogy meg tudtad venni a jegyet, s hálás vagy a havernak, akinek volt még egy szabad helye a kocsijában, így legalább útiköltségre nem kellett annyit költeni, ő meg azzal a tizenöt félplayback számmal megkeresi egy este alatt a te majdani egész éves jövedelmedet. Te vagy a senki, Mr. Nobody, akinek a nevét a stadionban üvöltő tizenötezres tömegből max. három-négy ember tudja, míg az övét most is mindenki kiabálja. Utánnad nem sikítoznak az utcán zokogó kamaszlányok, míg neki minden az ölébe hullik. Téged nem kér meg egy menő autómárka, hogy légy a reklámarca, cserébe egy évig furikázhatsz a legújabb modellükkel, ő meg ilyen ajánlatból heti kettőt kap. Tudom, hogy bosszantó, mert te – lehet másban – ugyanolyan tehetséges vagy, ugyanolyan szerethető, ugyanolyan fontos és lényeges része az univerzumnak, csak belőled senki sem csinált bálványt. Ha elfogadsz egy baráti jótanácsot, akkor hadd említsem meg azt az egészen elhanyagolható, ám ebben az esetben mégiscsak fontosnak tűnő apróságot, hogy Isten ki nem állhatja a bálványokat, s folyamatosan arra bátorít minket, hogy ne sok közünk legyen hozzájuk. Szóval sohase irigyeld azokat, akiket sokan és sokféleképpen tömjéneznek és bálványoznak, mert minden bálvány ugyanarra a sorsa jut. Aztán jön helyettük új. Neked meg éppen elég az én kegyelmem, súgja Isten. Annál nem is kell több. Az meg nem számít, hányan tapsolnak valakinek itt a Földön, csak az számít, hogy megmozdul e valami – látva tetteinket – odafennt a Mennyben!
