„…megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja; akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” (50-51.)
Három kisördög, miután kijárták az iskolát, az alapképzés pár órás terepgyakorlata után végre elegendő mennyiségű időt tölthetnek el a Földön, válogatott módszerekkel befolyásolva az embereket. Miután letelik a gyakorlati idő, hazamennek a pokolba, és részletesen beszámolnak a Sátánnak mindarról, amit elvégeztek. Az első elmeséli, hogy ő folyamatosan azt suttogta az emberek fülébe, hogy „Nincsen Isten!”. A Sátán bólogat, majd hozzáteszi, hogy szerinte ezzel nem sok lelket tudott eltéríteni, mivel az emberek közül nagyon sokan hisznek Isten létezésében. A második lelkesen áradozott zseniális ötletéről, mert azt találta ki, hogy az embereknek azt kell sugdosni a fülébe, hogy nincsen pokol. A Sátán felhúzza a szemöldökét, tetszéséről biztosítva az ördögtanoncot, de aztán hamar lehűtötte, megjegyezve, hogy túl sokan vannak, akik pontosan tudják, hogy az emberi gonoszság is elnyeri jutalmát, tehát ha van jutalom a mennyben, akkor lennie kell büntetésnek is a pokolban. A harmadik unott egyszerűséggel elmondja, hogy ő nem cifrázta túl, egyszerűen csak elhitette az emberekkel, hogy nem kell sietniük, ráérnek mindenre. A Sátánnak felragyogott az arca és megdicsérte az ördög nebulót, mert ezzel biztosan rengeteg embert sikerült megnyernie a pokolnak, hiszen a sok hazugság közül a leghatásosabb – tette hozzá büszkén – mindig ez: Még van időm! Balla D. Károj József Attila díjas költőnk írja egy helyen, hogy a jövő azért veszélyes, mert folyamatosan azzal fenyeget, hogy bekövetkezik. Mindegy is, hogy ördögi vagy költői, de az igazság sajnos igazság marad. Azt hiszed van időd, miközben nincs. Nem érsz rá szeretni, jót tenni, változtatni, csak egyszerűen élni. Azt most kell, mert a most van!
