„Megértettétek mindezt? – kérdezte tőlük Jézus. Azok így válaszoltak: Igen.” (51.)
Ez tetszeni fog. Mert Jézus valójában itt azt kérdezi: Összeraktátok? Nem arra kíváncsi, hogy a tanítványai képesek-e agyilag azon a szinten gondolkodni, amin ő ezt az egészet elmondja. Nem arra kíváncsi, hogy megtanulták-e a leckét és vissza tudnak-e büfögni belőle egy testes harminc százalékot a kettesért. Nem arra kíváncsi, ami az agyukban történik, hanem arra, hogy megszületett e bennük a felismerés, ők mit is keresnek ebben a sztoriban?! Amikor Jézus beszél, akkor az ember akaratlanul is próbálja beazonosítani saját magát. Ki lehetek én a történetben? A halacska, aki megy a süllyesztőbe, a csórikám, aki elmegy és eladja mindenét, az otthon tékozló, vagy a messze lévő?! A földi lét annak a földön túli létnek az előszele és előíze, amit később választunk. Aki a Pokolba készül, annak már ez a lét is kicsit az, de aki a Mennybe vágyik, annak ez a létezés is lehet mennyei. Ti hogyan döntöttetek? – kérdezi Jézus tőlük. Na összeraktátok? Kiképeztelek titeket, ti is írástudók vagytok, tudjátok mi volt régen, tapasztaljátok mi van most, és elmondtam nektek, hogy mi lesz majd odaát. Van még kérdés? Nincs. Tök jó, akkor én kérdezek. Most, hogy mindent tudtok, hogy végre értitek, Isten mindenkinek asztalt terített a királyi menyegzőn, ráadásul személyes meghívót kaptatok, a kérdés csak az, hogy eljöttök-e?! Erre felelik a tanítványok, határozottan, hogy „Igen”. Nos, kedves, drága, fiatal és örökké fiatal olvasónk, a kérdés most is, kb. ugyanígy hangzik: Te összeraktad? A tényeket, a szavakat, a tetteket, és azt, hogy Isten meghívott magához. Kíváncsian várjuk a választ….
