„Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved.” (19.)
Furcsa szerzet ez a lelkiismeret, kikutathatatlan, megismerhetetlen, ráadásul többfunkciós, hiszen elég sok mindenre képes, amit elsőre nem is gondolna az ember. A lelkiismeret tud beszélni, hiszen a legtöbb esetben hallatja a hangját, van, akinél még az előtt, hogy megtennénk vagy kimondanánk valamit. Van amikor akkor kiállt, amikor éppen a tetteink és szavaink kellős közepén vagyunk, néha pedig már csak akkor szól, amikor túl vagyunk mindenen. A lelkiismeret képes hallani, hiszen sokszor beszélnek hozzá, vagy éppen könyörögnek, s várják, hogy tegyen valamit, ami változtathat „gazdája” tettein és hozzáállásán. Ma bővült a lelkiismeret ismeretem ( ugye érzitek a pörgést 🙂 ), mert egészen addig míg Péter apostol levelének ezt a mondatát fel nem fogtam, nem gondoltam volna, hogy a lelkiismeret képes nézni és látni. Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy nagyon is befolyásolja az életünket, hogy a lelkiismeretünk mit is néz, illetve mit is lát. Nem tudom, hogy a lelkiismeretünknek van e szeme, de abban biztos vagyok, hogy csak a tiszta lelkiismeret lehet képes arra, hogy az Isten szemébe nézzen. Az a lelkiismeret, amelyik valami miatt nem tiszta, az nem tud az Isten szemébe nézni, az nem képes jókor és jól működni, ráadásul csak a tiszta lelkiismeret tud élni a lehetőséggel, hogy Isten segítségét kérje, ha igazságtalanul szenved. Mert Isten az igazságtalanul szenvedőknek a segítségére siet, ennek beazonosításához pedig a lelkiismeretet használja. Az amelyik rá tud nézni, amelyik a szemébe tud tekinteni, az a lelkiismeret és a gazdája is igazságtalanul szenved és várhatja a segítséget, amelyet megígért az Úr az őt szeretőknek.
