„… hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.” (7.)
Minden előadás előtt, amikor már tényleg minden készen van, minden a helyén van, minden működik, még kell egy utolsó nagy és nyilvános főpróba, ahol nemcsak a színészek vannak ott, hanem végre a közönség is. Mert hiába tudja a színész a szöveget, hiába gondolja azt rendező, hogy jó, amit kitalált, a végső mérőfoka ennek az egésznek mégiscsak az, hogy tetszik-e a közönségnek?! Ha a színházi előadás túlságosan is elvont story, akkor vegyünk egy éttermet, ahol éppen az új étlap fogásait tesztelik. Megálmodják, kitalálják, lefőzik, kitálalják, aztán pedig megkóstoltatják azokkal, akik értenek hozzá. Csak akkor marad fenn az étlapon, csak akkor lesz végleges, ha átmegy ezen a teszten is. A hitünk is olyan, hogy tesztelni és próbálni kell, sőt, igazán akkor lehet végleges, akkor lehet működő, ha nagyon sok és sokféle teszten megy át és keresztül. A hitünknek is van nyilvános főpróbája, amikor is bizonyítanunk kell, hogy van-e és ha van, akkor milyen van? Azt hiszem, ezek a tesztek, sohasem előre meghirdetett nyilvános főpróbák, a közönség sem ül be hosszú és tömött sorokban megnézni, hogy mi is van a mi hitünkkel. De mégis zajlik a főpróba, élethelyzetek, ahol minden tettünk része a nagy tesztnek, ahogyan beszélünk, ahogyan szeretünk, ahogyan megéljük a hitünket. Mert ha nem éled meg, akkor nincs. Ha pedig megéled, akkor minden élethelyzetünk arra a pontra és pillanatra készít fel, amikor majd meg kell állnunk Jézus Krisztus előtt.
