„Így szólt hozzám az ÚR igéje: Emberfia! Én most hirtelen halállal elveszem tőled azt, aki neked kedves, de te ne gyászold, ne sirasd, könnyedet se hullasd! Csak halkan sóhajtozz, ne gyászold úgy, ahogy a halottakat szokták! Tedd föl a fejdíszedet, és kösd a lábadra sarudat, ne takard el a bajuszodat, és ne edd a gyászolók kenyerét! Elmondtam ezt reggel a népnek; estére meghalt a feleségem.” (15-18a.)
Vannak filmek, amiket nem biztos, hogy érdemes végignézni, talán mert annyira hosszúak, vagy csak mert egyszerűen rosszak. Persze ha nincs egyetlen egy ismerősöd sem, aki már látta előtted és a kritikusok is hallgatnak a dolgot illetően, akkor nagyon nehéz helyzetben vagy. Pláne akkor, ha a kérdéses film még a kétezres évek előtti, mert akkor egészen más volt a filmes szakma, mint most. Ilyenkor az-az egy reményed marad, hogy beleolvasol a kis összefoglalóba, aztán vagy tetszik, vagy nem. Van egy film, még 1991-ből, ami a szereposztása alapján nem lehet rossz, habár a kicsivel több, mint három óra játékidő elsőre kiakasztó. Az összefoglalója azonban tényleg teljesen elveszi az ember kedvét az egésztől: Misszionáriusok meg akarnak téríteni bennszülötteket, miközben a saját kis emberi történeteiket is nehezen képesek megemészteni, stb… stb… Aztán csak nem bírod ki és megnézed, és a filmben van egy jelenet, amikor az egyetlen gyermekét betegségben elvesztő apa a szakadó esőben eltemeti a gyereket, az égre nézve zokogva kiabálja: „Nem adtam rá engedélyt!”. Ezért ne nézd meg a filmet, de a jelenet nem baj, ha beköltözik a bőröd alá, kicsit elgondolkodtat. Keresztyénnek lenni sok ember számára egyet jelent azzal a nagyon álságos és fogyasztói szemlélettel, hogy beleilleszkedünk Isten evilági csodálatos tervébe. Tudod, hallottad már: „Isten szeret és van egy csodálatos terve az életeddel!” Aztán amikor meg állsz a szakadó esőben üvöltve, hogy nem adtál rá engedélyt, akkor jusson eszedbe, hogy de, adtál! Istennek van egy csodálatos terve, Jézus Krisztus vitte véghez, az akkori létező legszörnyűbb és legfájdalmasabb kínhalállal. A terv folytatódik, a királyi menyegzőn az asztalok megterítve, várunk mindenkit szeretettel. Az pedig, hogy mi történik velünk, vagy azokkal, akik nagyon kedvesek nekünk, mi lesz jellé és példává az életünkben, arra nem kell Istennek a mi engedélyünk!