„Papjai erőszakot követtek el törvényemen, és meggyalázták szent dolgaimat. Nem tettek különbséget a szent és a közönséges között, nem tanítottak a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére. Szombatjaimmal nem törődtek, és gyalázatot hoztak rám.” (26.)
Ha van édesség, amit utálok, akkor az a dianás cukorka, ami ugye sósborszesz töltelék egy kis csokiba forgatva. A sósborszesz pedig – annak, aki nem tudná – finomszesz, víz, konyhasó, etil-acetát és némi mentolkristály kotyvasztásával készül. Állítólag az eredeti csúcsmagyar terméket, amit Brázay Kálmán jegyzett, még Kossuth apánk is ízlelte, ezzel feledtetve az emigráció kínjait. Kicsit ugrunk a nem is olyan régi Angliába, ahol 1996 augusztusában végérvényessé vált, hogy Károly walesi herceg nem kért többet a Dianás cukorkából, s helyette inkább Camillával borogatta magát. Erről mondta azt az akkori Canterbury Érsek, az anglikán egyház főpapja és hitvédő nagyágyúja, hogy „Károly olyan ember, aki komolyan veszi a hitét, misére jár, de sajnos ő is szenved az emberi kapcsolatok törékenységétől…”. Érdemes meghallgatni az egész interjút, mert a királyi család félrelépéseinek véleményezése előtt éppen ő beszél arról, hogy mennyire árt Angliának az, hogy az emberek elfordulnak a hittől, már nem foglalkoznak sem a bűnnel, és sem kegyelemmel. Miközben ő maga mondja ki, hogy a házasságtörés immár nem bűn, nem ebbe a kategóriába tesszük, hanem ez már az „emberi kapcsolatok törékenysége”. Egy akkor még kedves, azóta kedvetlen ismerősöm mondta egyszer, amikor számonkértem rajta házasságtörését, hogy az sajnos véletlen baleset volt. Azt gondolom, autózni, és elütni valakit, aki pontosan eléd esik egy emeleti ablakból, az véletlen baleset. A feleséged mellett összeismerkedni valakivel, találkozgatni, majd dávidi magasságokba és Betsabéi mélységekbe szállni vele, sok minden, csak nem vétlen és véletlen baleset. Tessék nagyon óvatosnak lenni, mert a bűnt nem lehet relativizálni, Isten népének és benne papjainak egyik legfontosabb küldetése, hogy arra tanítsák az embereket: van különbség a szent és a profán, a tiszta és a tisztátalan között. Nevén kell nevezni a bűnt, pontosan azért, hogy az ember ennek tudatába kerülve meg akarjon szabadulni tőle! Aztán jöhet a kegyelem…
