„Romba dőlnek a városok mindenütt, ahol csak laktok, és elpusztulnak az áldozóhalmok, hogy oltáraitok is romba dőljenek és elpusztuljanak. Összetörik és megsemmisítik bálványaitokat, szétzúzzák tömjénező oltáraitokat, és tönkreteszik csinálmányaitokat. Hullanak majd köztetek a halálra sebzettek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR!” (6-7.)
Sohasem gondoltam, hogy egyszer még idézni fogok az Ismerős Arcok zenekartól, de úgy látszik ennek is eljött az ideje. Nem, nem a „Nélküled”-et fogom üvöltve énekelni a kárpátok csúcsai felett szállva, de legalább annyira találó és beszédes az egyik nagy kedvenc „A szélbe kiáltok” albumról a „Nincs happy end”. Nem muszáj üvölteni, lehet csak szépen halkan, de mindenképpen mély átéléssel: „Az az érzésem, itt nem nyert ma senki, Nem tudom mégis még mit kéne tenni.” és pár sorral korábban: „Köszönjük szépen, ma ennyi volt, nem jöhet más, Nincs happy end és túl bánatos az előadás”. Valójában ez egy nagyon szelíd és frappáns összefoglalója a bálványimádás örök és napjainkban is aktuális problémájának. A bálványimádásnak nem lehet jó vége. Illetve helyesbítek: Az a sztori, amiben az Élő és Mindenható Istent lecseréljük valamire, vagy valakire, az mindig tragédiába fullad. Ott nincs happy end, nincs boldogan éltek míg meg nem haltak, ott bálvány és bálványimádó közös sorsra jut. Ami, a Szentírás örökérvényű bizonyságtétele alapján pusztulás, halál, valami, ami fáj, sírás és fogcsikorgatás, csupa nyalánkság. Valójában az egész arról szól, hogy Isten kedvesen, türelmesen, szeretettel szólongatja az övéit, próbálja őket emlékeztetni arra, hogy mennyire fontosak neki, hogy nem kellene felrúgni a vele való szövetséget, nem kellene megtörni a legszentebb szeretetkapcsolatot. Aztán amikor senki sem hallgat rá, akkor Ő engedi, hogy mindenkit utolérjen a saját sztorijának a vége. Aki bálványokban bízik, mentsék meg a bálványok, ha tudják. Vagy ismerje fel időben, hogy tévúton jár és sipirc vissza a Mindenhatóhoz. Mert előbb-utóbb úgyis mindenki meg fogja tudni, hogy Ő az Úr! Az én privát véleményem az, hogy inkább előbb, mint akkor, amikor már semmi esély a happy endre.