„Ő szüntette meg az áldozóhalmokat, összezúzta a szent oszlopokat, kivágatta a szent fákat, és darabokra törette a rézkígyót, amelyet Mózes készített; mert Izráel fiai mindaddig annak tömjéneztek, és Nehustánnak nevezték.” (4.)
Örököltem. Egy büdös nagy parasztházat, tornáccal, magtárral, vályoggal, közművesítés nélkül, hátul a pottyantós, ami a nagy nyári melegben éppen akkora teher, mint a mínusz tizenhat fokban. Döngölt földpadló, kicsit kellemetlen dohos szag, meg a tudat, hogy „csak” négyen haltak meg a családból e falak között. Ájneklájneromantik. Egyetlen egy dolog (na jó, ha a tornácot is ideveszem, akkor kettő) indította be a fantáziámat: a régi búbos kemence, ami kifogástalan állapotban várja a kenyereket és a csülköket, a sóleteket és egyéb libaságokat. Most nagyjából a tervezgetés fázisában vagyok, mert ugye kezdeni kellene valamit az örökségemmel, valami méltót, valami nemeset és persze valami használhatót. Gyorsan végigzongoráztam a lehetőségeimet, mert csak a nagyapám keze munkája, meg itt töltöttük azokat a gyerekkori emlékezetes nyarakat. Aztán elvettem a szívemtől a kezem, mert az épület lakhatatlan, max. múzeumnak jó, de a családomat már nem hoznám bele, itt biztosan nem élnénk. A hétvégi ház kategória sem rossz ötlet, de ha csak néha hétvégéken nézek rá, akkor tovább romlik az állapota, az meg, hogy mindig lelkiismeret furdalásom legyen, amikor nem megyek, nem nagyon hiányzik senkinek. Viszont a hely jó, a telek csodás, a kert szuper, úgyhogy a legjobb megoldást választottam. Épületet lerombolni, a telekre pedig felhúzni egy csodás passzív házat, amibe a családdal beköltözhetünk. A kemence egy szép tégláját megtartom, majd beleépítjük a kinti tűzhelybe, hogy emlékeztessen arra, mi is állt itt korábban. De ennyi pont elég. A nagyapám és apám öröksége a szívemben van, nem a falakban. Úgyhogy jöhetnek a buldózerek. Így alakítják át azt az EGY HÁZAT, amit örököltem, mert minden igazi változás és építkezés magával hozza azt, hogy rombolnunk is kell. Van, amikor áldozóhalmokat, szent oszlopokat, rézkígyókat, mindent, aminek az emberek Isten helyett túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. Még azt az EGY HÁZAMAT is, amit örököltem.
