„Nem számoltatták el azokat az embereket, akikre rábízták a pénzt, hogy a munkavezetőknek adják, mert azok híven jártak el.” (16.)
Nem olyan régen bevezettek engem a szentek-szentjébe, a titkok-titkába, a játékok-játékába, a monopoly varázslatos és szövevényes útvesztőibe. Nagyjából a szilveszterünk is ezzel telt, összeültünk monopolizni, adtunk, vettünk, licitáltunk, hihetetlen üzletek köttettek, ingatlanok cseréltek gazdát csőd közeli helyzetben, dőlt be hitel, voltunk börtönben, míg végül valaki csődbe ment, jelezve ezzel a játék végét. Hihetetlen élmény volt, hogy mindezen akcióknak nem igazán volt konkrét következménye (egyedül a fiam könnyei jelezték, hogy nem minden úgy alakult, ahogy szerette volna), nem vitték el az igazi házad, nem álltál bíróság elé gyanús telekcserék miatt, s a börtönből pár kör után szabadulva nem tervezted, hogy könyvet adsz ki arról, hogy milyen is a börtön belülről. Játék! Helyesebben szólva: csak egy játék! S mégis, a benne egymásnak feszülő indulatok, az izgalom, a néha végletekig terhelt alkupozíciók olyan hangulatot teremtettek, mintha csakugyan igazi pénzre, vérre és életre játszanánk. Az is furcsa, hogy azok, akik igaziban csinálják ezt, igazi pénzzel, ingatlannal, emberekkel és életekkel talán azért nem is érzékelik döntéseik súlyát, mert az egészet játéknak tartják. Ez az egész gazdálkodós, pénzzel bánós világ sokszor olyan, mint egy játék, ahol nincsenek igazi tétek, nincsenek a döntéseinknek komoly következményei, mert csak egy játék. Főleg azoknak, akik ezt játsszák. Nagyok, gazdagok, megtehetik, döntenek, alkudoznak, s mivel csak egy játék, ezért nem számolnak a következményekkel. A világ már csak ilyen, lehet benne sok mindent játéknak tartani, nem számoltatjuk el egymást, mert minek, s ameddig az ember híven jár el, ameddig nem él vissza a neki adott hatalommal, pénzzel és döntési jogkörrel, addig nincs is baj. A monopoly sajnos az a játék, ahol mindig-mindenben a saját érdekeid és nyerési esélyeid számítanak, amiért pedig mindenre képes vagy.
