„Mindenben apjának, Ászának az útján járt, nem tért le róla. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR.”(43.)
Csak ülünk, beszélgetünk és ők mondják és csak mondják. Nem panasz és nem panaszkodás, inkább csak a felgyűlt fájdalom megosztása. Semmiképpen nem magyarázkodás, hogy miért is hagyják abba, inkább csak egy utolsó nagy lélegzetvétel azelőtt, hogy a semmibe ugranának. A beszélgetésünk záróakkordja ez a mondat: „Nem sok korrekt ember van körülöttünk.” Tudom, hogy nem azt várják, hogy meggyőzzem őket, maradásról vagy emberismeretről, egyszerűen furcsa belső kényszerem van mondani valamit, de nem tudok. Igazuk van. Egyre kevesebb korrekt ember van körülöttünk. Közöttünk nem kell magyarázni, mit is értünk korrekt alatt, de talán itt kiírhatom: számunkra az a korrekt, aki Isten szerint is az. Aki nemcsak azt teszi, amit az emberek helyesnek tartanak, hanem azt teszi, függetlenül minden emberi véleménytől és tapstól, ami az Isten szemében is helyes. Korrektnek lenni Isten szerint is, ma ebben van a legnagyobb hiányunk a nagybetűs Egyházon belül is. Azon meg sem lepődünk, hogy mi van, vagy mi nincs a világban, én pedig lassan már azon sem, hogy mi az, ami az egyházból is hiányzik. Igen, tudom, hogy vannak kivételek, azt is tudom, hogy nehéz dolgokat jól látni, de egyre erősebben érzem, csak kevesek akarnak Isten szerint is korrektek, igazak, a helyes úton helyesen járók lenni. Pedig ezen kívül amúgy semmi másnak nincsen értelme, tehetünk akármit, lehetünk az emberek szemében akármilyenek, csak az-az egy számít, hogy az Isten szerint milyenek vagyunk, amit teszünk, azt szerinte is helyesen tesszük-e? Azt teszed, amit helyesnek látsz, vagy amit Ő helyesnek lát? Te mennyire vagy korrekt?
