„Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!”(6-7.)
Biztosan ismerős az érzés, amikor a kora reggel pittyegő, rezgő, hárfázó, szirénázó (ki mit preferál ébresztő gyanánt az okoskütyüjén) ébresztés egy kedves legyintéssel pár percre elodázható. Mintha az alvás után következő pár perc szundizás – innen a funkció szundi beceneve is – értékesebb lenne, mint az egész estés alvás. Mintha az a pár perc még kellene az ébredés fájdalmas valóságához, mintha így simulékonyabban és sokkal emberibb módon érkeznénk meg abba a napba, mint amikor egy kegyetlen duplacsörgős vekker ébresztett minket traumatizálva a felkelés amúgy sem zökkenőmentes első perceit. A szundi funkció egy kicsit még álomban tart, még egy kicsit elnyújtja a pihenés pillanatait, de aztán újra ébresztés és kelni, menni kell. Nem az eljövendőt akarja elodázni, hanem a pihenés pillanatait akarja kicsit meghosszabbítani. Persze ha egymás után többször is szundit tolsz, akkor valószínű ez az elmélet megdőlt és nagyon, de nagyon nincsen kedved felkelni, már nem pillanatokat akarsz meghosszabbítani, hanem azt a napot, a feladatot, az életet akarod elodázni. Szundi helyett „kikapcs”, off, nincs is értelme felkelni. Nem tudom vígasztal-e a tudat, hogy a Szentírás egyik legnagyobb prófétája, akinek a visszatérését komoly várakozás övezte, aki Mózessel majd együtt erősíti Jézus Krisztust a megdicsőülés hegyén, lazán nyomott egy szundit arra az angyalra, akit Isten azért küldött, hogy életet, életkedvet, életerőt adjon neki. Illés menekül, fél, elege van, meg akar halni, grandiózus tervéhez tökéletes színpadot és díszletet választ: társ nélkül, be a pusztába, a bokor alá. Amikor Isten angyala megérinti, enni és inni ad neki, ő még utána is vissza tud süllyedni az önsajnálatba, a „minek élnem” életérzésbe. Isten angyala ekkor szelíden visszatér, újra kezdi, újra enni és inni ad, hogy legyen ereje a prófétának elvégezni a feladatát. Soha ne felejtsd el: Isten nem lenémítható, nem kikapcsolható, nincs rajta szundi gomb, és szeretete olyan hatalmas, hogy nem akar minket az önsajnálatban hagyni!
