„De a másik ezt mondta neki: Én is olyan próféta vagyok, mint te, és egy angyal így szólt hozzám az ÚR parancsára: Hozd vissza őt magaddal a házadhoz, hogy kenyeret egyék, és vizet igyék. Így hazudott neki.” (18.)
Azt hiszem, az egyik legnagyobb becsapás az, amikor azt gondoljuk, hogy a kishazugságok nem okoznak nagy bajt, vagy a kis gonoszság még valahogy elfér az életünkben. Mert ugye mi baj lenne abból, ha egy kicsit csúsztatok, ha egy kicsit lopok, egy kicsit bántok, végül is emberek vagyunk nem? Meg ugye egy kis hiba még nem hiba, meg abból nem is lehet világtragédia, maximum csak egy kis baj, attól meg nem dől össze a világ. Mostanában ezeket a fogalmakat gondolom újra akkor, amikor látom, hogy egy kis csúsztatás, egy kis teológiai hazugság mekkora port tud kavarni, hogyan árnyékolja be egy ünnep örömét, még közöttünk is, akik az örömöt kellene, hogy hirdessük. Mert sajnos csak kishazugságnak tűnnek azok a csúsztatások, amiket néha mi magunk úgy adunk közre, mintha az Isten szava lenne, kicsit felturbózzuk, vagy elveszünk belőle, s azt gondoljuk, hogyha elég újszerű módon parafrazálunk valamit, vagy elég agresszíven vagyunk ezzel szemben demagógok, akkor majd azt az emberek Isten szavának hiszik. Én vigyáznék a kishazugságokkal, mert azoknak is lehet halál és tragédia a vége, főleg azokra a helyzetekre gondolok, amikor úgy adunk el valamit, mintha az-az Isten szava lenne, pedig az csak a mi gondolatunk. Íme ebben a történetben próféták ütköznek meg, mindkettő magáénak tudja az Isten szavát, s mégis a történet végére szép kis tragédia kerekedik ki ebből az egészből. Csak az igazat, mindig a teljes igazat srácok, mert a többi a gonosztól van.