„Igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről, de nem hittem azoknak a beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam. Nekem még a felét sem mondták el. Bölcsességed és gazdagságod felülmúlja azt a hírt, amelyet hallottam.” (6b-7.)
Azt talán már elsütöttem itt is, hogy nincs jó hír meg rossz hír, hanem egyszerűen hír van. Aztán persze mindenki értelmezi, ízlelgeti, végül lesz belőle mindenki számára jó- vagy éppen rosszhír, aszerint, hogy mit is üzen és okoz az egyén életében. Nem tudom gondolkoztál-e már azon, hogy neked magadnak milyen a híred? Abban a közegben és közösségben ahol mindennap önmagad kell, hogy legyél, azon a helyen ahol laksz, a sulidban, a barátnőd vagy barátod családjában. Neked milyen híred van? Ha nem itt a földön, akkor odafent a mennyben! Mert oda is feljutnak ám a hírek, nem is akármilyen gyorsan, hanem még annál is gyorsabban. Nekem az a nagy félelmem, hogy odafent nem sok jó hír van rólunk emberekről, de ha van is, akkor ezek maradnak a józanság rögös és hideg talaján. Bénázunk, megbántunk, elsietünk, elrontunk, a szavaink és a tetteink sokszor nem méltóak még ahhoz sem, amik mi vagyunk, hát még ahhoz, ami az Isten szándéka velünk. Advent második vasárnapja van, karácsonyi félidő, a közelgő ünnep engem arra figyelmeztet, hogy van más alternatíva, mint, hogy csak a rossz hírünk jusson fel a mennybe. Akkor, amikor kilépünk a saját korlátaink közül, képesek vagyunk szeretni, elfogadni, segíteni, az a mennyben is hír. Aki képes ezt az élete középpontjába tenni, aki képes nap, mint nap, az Isten szavának engedelmeskedve szeretni Istent és szeretni a másik embert, annak nemcsak híre lehet a mennyben. Lehet, hogy csak vágy, de olyan jó lenne, hogyha majd amikor feljutunk a mennybe, ott azzal fogadnának, hogy a hírünk megelőzött minket, de a valóság felülmúlja még a hírünket is.
